Irodalmi Szemle, 1991

1991/12 - Kulcsár Ferenc: Imádságok VI. (esszé)

Imádságok VI.

ha harmatban fűszál, esőben fűzfa, sírhalom. Leragadt szemmel: sírj könnytől gazdagon. Minden, mi holt s ami él, minden véled árad. Add vissza a tenger sírásának tűzben ragyogó pupilládat.

Félelem. Ismerd be: félsz. Mint vesztőhelyen az állatok, retteged a pillanatot, a villanást, mely hátrarántja fejed, s elhal lélegzeted. Ismerd be, a színarany tengelyt, amelyen forogsz, úgy érzed olykor, lelked oly gonosz, mint kísértőt, ki beforgat a mélybe, a szenvedéllyel leigázó éjbe. Ismerd be, nem tudod, röpülsz-e majd, és száguldásod milyen világokat sodor, s ki győz le téged, miféle szépség pecsétel be, miféle mélység tátongása hívja, s őrzi meg létedet? Ismerd be életed.

Novella. Szétrobbanó összetartás, összetartó szétrobbanás vagyok. Méhkas a sírkő. Teremtek. Hallgatok.

Dadogás. Sírásunk is mi egyéb, e szavak, minden-minden beszéd, ha nem a vágy, hogy valósággá legyünk? Megvalósulásunk: dadogás. Hebegése annak, mi régtől van, s ragyog. Mint szemek, vagy égbolton arany ablakok.

Novella. Könnyű voltam mindig, lángoló levegő. Boldog, aki vad vizekre, puszta porba szelíd szókat ír. Ez voltam - ez leszek: parázsló pehely. Ó, igen, szárnyalás leszek, izzás imája: Isten színarany, boldog szája.

Esztétika. Könnyáztatta arccal állsz a tenger előtt: nincsen mód, nincsen szó szebbet mondani.

Novella. Idő és tér, szerelmem, megírlak. Tér és idő, hiányom, Istenem.

Hiúság. Mintha megélhetnénk, mintha megérthetnénk egyszer is, amiért véresen és sírva megszülettünk.

Novella. Úgy gondoltam, kezed, szemed olyan, mit elgondolhatok boldogan, szabadon, mint Isten s csillagok.

Úgy gondoltam, én is úgy vagyok, mint a többi dolgok, verőfényben fürdő, múlhatatlan s boldog.

Szerelemről. Mindig vagyok, mert jó. Olyan ez, mint a Hold. És mindig jó, mert vagy. Olyan ez, mint a Nap.

Ha így szólsz, nem érted, azt mondom, én sem. Nem érti, mért van, a szél sem.

Novella. ... és oda menvén, elhengeríté a követ a sír szájáról, és reá üle arra. A tekintete pedig olyan volt, mint a villámlás, és a ruhája fehér, mint a hó.

Régi-régi fenséges Űrhajók. És látám, és ímé forgószél jött északról, nagy felhő egymást érő villámással, amely körül fényesség vala, közepéből pedig mintha izzó érez látszott volna ki, tudniillik a villámás közepéből. És belőle négy lelkes állat formája tetszék ki, és ez vala ábrázatjok: emberi formájok vala, és mindeni-