Irodalmi Szemle, 1991
1991/12 - Kulcsár Ferenc: Imádságok VI. (esszé)
KULCSÁR FERENC IMÁDSÁGOK VI. Tudom, hogy a tudás elnémulás, s mert beszélek, tudom, hogy még nem tudok. Szerző „... minden gondolat - erőfeszítése végső határán: imádság. “ Pierre Emmanuel Por. ... csurom vér volt és tántorgott tajtékzó szájjal, majd a bokrok sűrűjébe zuhant, de AZ csak zuhogott egyre esztelenül a tépett tetemre, rozsdamorzsák és vércseppek záporoztak szerte a csillagos éjben, és aztán... aztán kigyulladt a dráma: a történelmen átkígyózó, kísértő vérfonal felizzott, hogy megint és újra megalázza és meggyalázza az embernek szentelt földet. Ó, Káin óta nem szűnünk elnémítani az életet! Rosszul szeretők és rosszul szeretettek vagyunk, mert ama első gyilkos bűnében sötétbe merült a teremtés törékenyen sugárzó szépsége, a teljes élet, az ingyen kegyelem embernek szánt gyönyörű ajándéka: az isteni Valóság. Igen, már nem tudjuk, hogy a történelem nem más, mint viszonyunk Istenhez és a másik emberhez; a másik emberhez, akiben sokkal inkább láthatókká kell legyenek számunkra a jézusi vonások, mint önmagunkban. Hiszen minden emberben ugyanaz az örökkévaló, megszentelt szellem ragyog. S ezt öljük meg: Jézust, mintegy Isten szívébe döfve a késünket. Igen, már nem tudjuk, ami egykor, az idő tengerző mélyén világosságban állt előttünk - hogy az ember, az élet éppoly szent, mint Isten. Vajon mikor lesz újra tudásunk? Mikor kezdünk el teljes életet élni? Mi, emberek, mindannyian. / Novella. Életrajz? Milyen halálosan pontos szó! S milyen képtelenség élő rajzát anyagba önteni! SzájbarágÚS. Madaraknál és anyáknál látjuk mint etetést és éltetést. Ó, fió- kák, csecsemők! És később is:- A szájába rágtam, mégsem érti. ... de szerelméből majd vesszőszál nevekedik, értelemnek lelke, s derekának
