Irodalmi Szemle, 1991
1991/12 - Monoszlóy Dezső: Minerva baglyai (novella)
MONOSZLÓY DEZSŐ MINERVA BAGLYAI sem Hegel, sem mások emlékének trágyázására Amikor Johny Kay abba a bizonyos belső udvarba került, amelyet négy oldalról magas sárga fal kerített - de hát minden belső udvart így vesznek körül a falak, vagy ez is csak elhamarkodott feltételezés? a pirkadó félhomály égre tátott szájába szelíden szemerkélt az eső. Igen, kétségtelenül alulról terjedt a világosság, fenn még teljesen sötét volt. Az őröket sem lehetett látni, akik a falak emeletekre osztott térségének legfelsőbbikén tanyáztak. Csak később vált kivehetővé, hogy mindössze hatan leselkednek szúrós tekintettel az udvar szakadéka felé, négy angyal és két törökülésben gubbasztó ökör. Johny Kay most sem vett tudomást róluk. Ő saját nevétől is elhatárolódott, inkább ahhoz tartotta magát, hogy a többiek egyike. Ebbe azért is bele lehetett kapaszkodni, mert éppúgy nyarga- lászott a latyakos sárban, mint a többi kopaszra nyírt férfi és nő, akiket - hol el-, hol kibújtatva meztelenségüket - a színes rongyok szövedéke sátorszerűen, s nem ruhaként körvonalazott. J. K. időnként tar koponyájához nyúlt, érezte, a keze nedves, valószínűleg a többieké is, ha fejüket simogatják. Egy névbe nem tudott volna így belekapaszkodni. Egy név sokkal valószínűtlenebb, olyan, mintha mosópor- vagy szájvízreklámról gurult volna ide, a lepattogzott betűk lábujjai előtt hirtelen ismét egymásba illeszkedtek, tulajdonképpen csak arra valóan, hogy az ember beléjük rúgjon. J. K. egy darabig azzal játszott, hogy a rakoncátlan, nevet formáló betűket rugdosta. Ez a foglalatosság puffanó hangokat hallatott, akárha puha anyaggal teli zsákot ért volna bakancsa. A puffanó hangok az udvar más tájairól is hallatszottak. A kopasz társak ide-oda lendítették lábukat. Csakhogy ők a földön terpeszkedő tetemeket rugdalták. J. K. kikerülte a halottakat. O magával szemben is megőrizte a távolságot, már azáltal is, hogy a harmadik személyű megszólítást sohasem rondította el holmi vállveregető bizalmaskodással.- Nézze - mondta —, maga nem fog ezekbe a koszos hullákba beletiporni, nem mintha a tisztaságban valami megőrizhető lenne, és nem azért, mert az őrök, akiket úgysem látni, figyelnek, egyáltalán nem azért... Közben egyre világosabb lett, így az ürülékkel és halottakkal borított udvar komorsága, ha valaki szemügyre akarta volna venni, még jobban szembetűnt. Az udvarra azonban senki se figyelt. Az őrök se, ők csupán az egy irányba rohan-
