Irodalmi Szemle, 1991
1991/12 - Monoszlóy Dezső: Minerva baglyai (novella)
Minerva baglyai gászó alakok mozgását kísérték. Az angyalok bandzsán erőltették szemüket, hogy a kör valamennyi láncszemét számon tartsák. Az egyik ökör-őr szemüvegét törölgette, s a „mennyből az angyal“ karácsonyi dalt dúdolta. Alulról ez nem volt ilyen pontosan kivehető, dallama alkalmasint az idő megpattant tojáshéja alól előszivárgó nyálkás fehérjére hasonlított, amely cseppenként csurog lefelé, a többiek egyikére, J.K. ragacsos apró sörtehajára is.- Mennyből az angyal, mennyből az angyal - belerúgnivaló szövegrész volt, kár, hogy nem esett a lába elé, karmagasságban úszott előtte. Johny Kay nagyokat legyintett, hogy elhessegesse maga mellől. Érdekes, van egy fényes üveggolyó, megpattant és elgurul. Valaki rövidnadrá- gosan, nyápic lábakkal kergeti. Aztán zsupsz, a golyó pocsolyába zuhan, oda, ahová előbb a lovak vizeltek, nem lehet többé előhalászni. Na és aztán. Nagyobb baj, hogy ég az ember feneke, a sok fertelmesség ráragadt, nem lehet kitapintani, melyik a bőr, melyik az alsónemű, valahogy egyberohadtak. Ez kellemetlen, meg az éhség. Tövig rágott körmökkel nehéz bármit megvakarni. Az őröknek bizonyára szépen manikűrözött a kezük. Az ökrök patái is. Ez talán azért van így, mert ők magasan laknak, náluk feljebb már csak a baglyok élnek. Azok persze nappal alszanak. Tudomást sem vesznek J. K.-ról és a többiekről. Vagy álmukban máris számlálják a zsákmányt? Ez aligha feltételezhető.- A baglyok, a baglyok! - J. K. nem tudta, ordítva vagy suttogva szólt-e. De változtat a megszólításon bármit is a hangerő? Alighanem igen. Valamit hozzáilleszt, szeretetet, félelmet, szenvedélyt. Mit? Szenvedélyt. - Érti ezt? - kérdezte J. K. J. K.-tól, mint a többiek egyikétől. Vállat rántott, nem értette. Az udvar se értette, hallgatásba burkolódzott, mindössze a megrugdalt hullák pufogó kórusa visszhangzott. Az eső még mindig szemerkélt. J. K. nem érzékelte, csak olyankor, ha egy gondolatot a háta mögé igyekezett fejelni. Ilyenkor felvetette állát, s az esőcsepp vagy a mennyből az angyal nyálkája jótékonyan benedvesítette kicserepesedett ajkát. Heherészett. Nem is ezen. Égy még nem egészen felfogott érzés bugybo- rékoltatta szájában a röhejt. Félt, ha kicsattan belőle, elszomorodik. Ezért egyelőre magában tartogatta, pofacsontjai meg-megrándultak az erőlködéstől.- Még hogy a baglyok, még hogy a baglyok - ismételgette. - De hiszen alszanak! - Alighogy kibökte, rájött, mibe gabalyodott. - Minket lenyírtak, mint a birkákat - tagolta óvatosan. - Márpedig ez az őrök részéről a baglyokkal szemben nem volt túl előzékeny. A baglyoknak kell a szőr meg a toll, anélkül nem képesek megemészteni a döghúst, de nem ám! Kihúzta magát, és meggyorsította lépteit. A többiek is gyorsabban haladtak. Egy csupacsont nő futott az élen, néha leguggolt és úgy tett, mintha szükségét végezné. Erre a mozdulatra minduntalan összerázkódott, szeme elé kapta kezét, aszott melle kibuggyant a blúza alól. J. K. azon töprengett, milyen irányba haladhatnak , északnak vagy délnek. A kettő között kétségtelenül nagy különbség van. Dél irányában egyre nagyobbak lesznek a denevérek. Ez különös, a végén repülő kutyákká változnak. Számít ez valamit? Nem, ez sem számít semmit. Az egyetlen, ami jelentős, a körbe-körbe nyargalászás, ez a monoton, szétfoszlásig tartó örökkévalóság. A többi, az égtájak, a mennyből az angyal meg az üveggolyó csak előcincogás. Látta, hogy néhányan térdre rogynak, a tetemek mellé, melyeket