Irodalmi Szemle, 1991
1991/2 - Václav Havel: A kiszolgáltatottak hatalma (Második rész)
Václav Havel nyugati tollnok - saját rendszerének eseménytelenségében fuldokolva - túlontúl törvénytisztelőknek vagy túlságosan kockázatosnak, revizionistáknak, ellenforradalmiaknak vagy forradalmiaknak, jobbosoknak vagy balosoknak tartja-e - a legkevésbé sem érdekel bennünket! XII Az egyik olyan fogalom, amely a legkülönfélébb félreértések szüntelen forrása, főként azért, mert egészen más viszonyokból kiindulva alkalmazták a mi viszonyainkra, az ellenzék fogalma. De mi is valójában ez az „ellenzék“ a poszttotalitárius rendszerben? A hagyományos parlamentáris demokráciákban politikai ellenzéken olyan, tényleges hatalommal bíró politikai erő (leggyakrabban egy párt vagy pártok csoportja) értendő, amely nem tagja a kormánynak, és valamilyen alternatív politikai programot képvisel, kormányhatalomra tör. és a kormányhatalom tiszteletben tartja mint az ország politikai életének természetes részét, amely politikai tevékenységet fejt ki, és közmegegyezésen alapuló törvényes kereteken belül verseng a kormányhatalomért. Ezen az ellenzéken kívül létezik még a „parlamenten kívüli ellenzék“ fogalma is, amely ismét csak többé-kevésbé tényleges hatalmat képviselő erőket takar, ezek azonban már a rendszer által létrehozott jogszabályokon kívül tevékenykednek, és más módszerekkel, mint amilyenekkel azok keretében szokás. A „klasszikus“ diktatúrában ellenzéknek azokat a politikai erőket tekintik, amelyek szintén alternatív politikai programmal jelentkeznek, és vagy legálisan, vagy a legalitás határán működnek, ám annak lehetősége nélkül, hogy valamiféle, megegyezésen alapuló törvényes szabályok keretében versenghessenek a hatalomért; ellenzéknek tekintik továbbá az olyan erőket, amelyek különféle gerilla- vagy felkelőcsoportokba szerveződve az uralmon levő hatalom fegyveres megdöntésére készülnek (esetleg már harcban is állnak vele). A poszttotalitárius rendszerben az ellenzék a felsorolt értelmezések egyikének sem felel meg. Milyen értelemben használják hát e rendszerrel összefüggésben ezt a fogalmat? 1) Olykor ellenzéknek minősítik (főként a nyugati újságírók) a hatalmi gépezet azon tagjait vagy csoportjait, akik vagy amelyek valamiféle rejtett hatalmi harcban állnak a hatalom csúcsán állókkal; e szembenállást motiválhatják bizonyos (természetesen nem túlzottan jelentős) koncepcióbeli eltérések, leggyakoribb oka azonban általában egészen egyszerűen a leplezetlen hatalomvágy, vagy a hatalom más képviselői iránt érzett ellenszenv. 2) Ellenzékiségnek tekinthető továbbá mindaz, aminek közvetett politikai hordereje van vagy lehet, abban az értelemben, ahogy erről fentebb szó esett, vagyis minden, ami által a poszttotalitárius rendszer - mint olyan -, tisztán „önmozgásának“ érdekeit tekintve, veszélyeztetve érzi magát, és ami által - mint olyan - valóban veszélyeztetve van. Ebből a szemszögből tulajdonképpen ellenzékiségnek minősül minden kísérlet az „igaz életre“, attól kezdve, hogy a zöldséges megtagadja az előírt jelszó kitevését, egy szabadon megírt versig, vagyis mindaz, amivel az élet valódi törekvései túllépik a hatalom céljai által számukra megszabott határokat.
