Irodalmi Szemle, 1991

1991/11 - Zemán László: Pilinszky János emlékének 1921-1981 (tanulmány)

Pilinszky János emlékének (1921 - 1981

játos fordításminőségről van tehát szó, a lírai közlemény számottevő veszteség nélkül tevődik át a másik nyelvbe, nyelvi-poétikai szinten-legalábbis közelítőleg- nincs fordításjellege, s az effajta fordíthatóság a verstípus ismérve lehet.5

2. Pilinszky János lírájában az epikai összetevő mint egyféle történésváz, ha- ladványosság, a kezdetektől fogva megvan, a Trapéz és korlát kozmikus színterén lejátszódó eseményben, a Ne félj gyújtogatásában és másutt. Az Egy KZ- láger falára ciklus versei közül a Francia fogoly vagy a Frankfurt kifejezetten epi- kailag is rekonstruálható eseménysorra épül, az utóbbinak prózában megírt változata az Éhség (Pilinszky János: A mélypont ünnepélye. Próza. Első kötet, Bp., Szépirodalmi Könyvkiadó 1984, 81-84. 1.) A Nagyvárosi ikonok című átmenetet képező kötettől és ciklustól kezdődően s főképpen a „második hullámban“ válik úgy szűkszavúvá a vers, hogy variálás vagy különösebb részletezés nélkül egyetlen tételre összpontosul. Az elsőből ismert poénre szabott befejezés, amelyben esetleg élesen átváltó, de a szabályos strófaszerkezet által beágyazódó költői képpel találkozthattunk („adj nevet, gyönyörű nevet, párnát a pusztulásnak“ [Panasz; kiemelés tőlünk]), a másodikban rendszerint a mondatra és szintaktikai tagoltságára épülő versszerkezettől függően, azzal korrespondeálva módosul. A szemléltetés-szentenciaszerű összegezés egymásutánját vagy a tétel megfogalmazásával kezdő fordított sorrendet (amennyiben a vers terjedelme ezt lehetővé teszi: Címerem, Akvárium - Egy életen keresztül) racionális és egységesítő tényezőnek ítéljük. A vég- vagy más pozíciójú kiütköző-bevésődő verssor-mint például a fordításkötet titulusát szolgáltató vagy a Bűn és bűnhődésben eltagolt „Ereszd le jogarad, királynő“, amely csak a költemény egészével szervül - jellemző szerkezeti elem. Szembetűnő a motívumváltás az Utószó elővételezett s a költeményt politematikussá alakító, de metrikailag még kellőképpen eszter- gályozott zárásában („S a lovasok zuhogó sűrű trappban / megjönnek a csatakos virradatban“). S a kiütköztetés—átváltás fejlesztésének tekinthetjük a Négysoros montázssorát („Égve hagytad a folyosón a villanyt“), valamint megfelelőit: a Tékozlókban metrikailag is elkülönülő betétversszakot („A mosdófülkében a csap / éjjel-nappal nem enged elaludni / Huzat van. Apád elfelejtett.“), s az egész szöveget magába foglalóan A tékozló fiú keresését. Az egész költeményre kiterjedő drámai dialógus, objektivált egyszemélyes párbeszéd, amely révén az teljességében montázsjellegűvé lesz, a vers szövegén belül növeli a koherenciát (Sztavrogin elköszön, Sztavrogin visszatér, a forgatókönyv benyomását keltő In Memoriam F. M. Dosztojevszkij, részben így értelmezhető a Vesztőhely télen; A tékozló fiú keresésében a megszólított válaszol is).

A versszerkezet vizsgálatában nyilván a lírai ÉN részvételének a módja a meghatározó. Ennek egyik megoldása a versben kialakuló dialógushelyzet (szövegi kitevői az 1. és a 2. személyű igealak és személyjelezés együtt vagy csak az utóbbi, a birtokos személyjelezés, valamint a -lak, -lek ragos igealaknak, a megfelelő névmásoknak s általában a nyelvben rendeltetésük szerint kommunikatív és kapcsolatteremtő eszközöknek, a megszólításnak, felszólító módnak, a kérdésnek fokozott igénybevétele). A másik pólust jelenti a kizárólagosan harmadik személyű (Er-formájú) megjelenítés, a Ravensbrücki passió, a Tapasztalat és más versek sajátja. A leíró-ábrázoló versszerkesztésben egyébként csak a nyelvi-verstani