Irodalmi Szemle, 1991
1991/11 - Szarka László: Elmaradt kiegyezések (tanulmány)
Elmaradt kiegyezések Ily módon nem maradt idő, sem tér az érdekegyeztetésre, a kompromisszumok kidolgozására, ráadásul a szlovák mozgalom vezető hármasa számára a Magyar- országon való maradás lehetőségét is kizárták. Az általuk szervezett 1848. évi őszi és téli szlovák hadjáratok - az első két szlovák-magyar fegyveres konfliktus- katonailag csupán szimbolikus értékűek voltak. A császári seregek hadiszervezetébe besorolt szlovák felkelő alakulatok Árva, Liptó, Turóc, Trencsén, Nyitra és Zólyom megyei, illetve kassai ténykedése és annak szlovák visszhangja azonban már jelezte, hogy a felső-magyarországi szlovák régióban a szlovák nemzet rövid fél évszázadnyi szervezett kulturális tevékenysége alapján a nemzeti integráció, az etnoregionális fejlődés útjára lépett. Magyar részről Kossuth mereven elzárkózott a belső föderalizálódás koncepciója elől, de az idea radikális magyar körökben és leginkább Teleki László párizsi magyar követ elképzeléseiben egyértelműen mint kívánatos alternatíva fogalmazódott meg. Teleki sokszor idézett levelében 1848. május 14-én teljes nyíltsággal mutatott rá a politikai integritás, illetve a belső föderalizálódás közti választás lehetséges következményeire. Előbbi bérét Teleki „néhány évi bizonytalan jövőben“ jelölte meg, s abban, hogy ha „elveszünk, emlékezni fog rólunk a történészet, de Európa siratni nem“. Ezzel szemben a nemzetiségekkel, név szerint a szerbekkel, románokkal és a kulturális autonómia szintjén a szlovákokkal való kiegyezés Teleki szerint lerakhatta volna „Magyarországra nézve a legfényesebb jövő alapjait“. Ezzel szemben még a végzetesen megkésett és kompromisszumos jellegű, de csak román vonalon egyeztetett szegedi nemzetiségi törvény nyelvhasználati és részleges oktatási, felekezeti jogokat rögzített és a további román, illetve szerb kívánságok megfontolását helyezte kilátásba. Tudjuk, hogy Kossuth dunai konföderációs tervezetének 1859. évi bővített változatában román, szász és szérb vonatkozásában explicite javaslatba hozta a nemzeti autonómiák kialakítását, míg a többi nemzet kívánságát kiegészítései végén egy általános ígéret erejéig említi meg: „... kérem őket, legyenek meggyőződve, hogy a magyar nemzet a múlt tévedéseit mind két részről a feledékenységnek adva át, feléjők testvéri szeretettel nyújtja ki jobbját s lehető kívánságaik teljesítésében semmitől sem idegen, amit testvér testvértől kívánhat. “ Újabb tíz év elteltével a pesti Slovenské noviny szerkesztőjének kérdéseire adott válaszában Kossuth végleg elvetette a belső föderalizálás eszméjét. ,A conföderáció eszméjének Magyarország különböző nemzetiségeire alkalmazni akarása ... hazánk földterületi épségének s politikai egységének eszméjével homlokegyeneset ellenkezik" - írta 1868 karácsonyán kelt levelében, tehát azt követően, hogy az 1867. évi kiegyezés radikális bírálójaként híres Cassandra- levelében megjósolta a Habsburg-érdekekhez kötött magyar állam végzetes európai konfliktusba sodródását. Akkor, amikor az 1868. évi magyar nemzetiségi törvény előkészületei során a Béccsel való kiegyezést minden felelős magyar politikus a horvátokkal és a magyarországi nemzetiségekkel való kiegyezéssel kiegészíteni a legfontosabb feladatnak tartotta. Kossuth föderáció-ellensége természetesen az 1867/1868. évi magyar-nem magyar kiegyezés elmaradásának csak egyik, jószerivel csupán szimptomatikus jele, oka volt. Az osztrák-magyar kiegyezéssel megszűnt az 1848/1849. évi kétfrontos
