Irodalmi Szemle, 1991
1991/11 - Szarka László: Elmaradt kiegyezések (tanulmány)
Szarka László gyár, a másik oldalon a szláv népek nyelvi-kulturális közösségét jelentő natiosla- vica mint a szlovák újkori nemzet előzménye - két egymástól egészen eltérő nemzeti ideológia megalapozását eredményezte. A 19. századi magyar nemzetfejlődésben a soknemzetiségű történeti magyar állam (Uhorsko) megléte és az állami, államnemzeti folytonosságot hordozó nemesség makacsul továbbélő hegemóniaigénye jelentette a polgárosodás ambivalens földrajzi és társadalmi kereteit. Ugyanebben az időszakban a szlovák nemzetfejlődés hasonló horderejű dilemmáját a nemzeti terület kijelöletlensége, különállásának, autonómiájának hiánya, illetve a szlovákság számát és szellemi erejét egyaránt gyorsan apasztó asszimiláció jelentette. Mindezeket itt most csupán annak ilusztrálásaként tartottam szükségesnek előrebocsátani, hogy a sok száz éves együttélés ellenére, a kétségkívül meglévő lelki, szellemi, kulturális stb. rokonság dacára a két nép újkori nemzetfejlődése egészen más starthelyzetből, egészen más kondíciókkal és perspektívákkal indult: mások voltak a programok, más volt a társadalmi közeg és egészen különbözőek voltak a hatalmi reáliák is. A címben jelölt évszámok - helyesebb lett volna mindhárom esetben az egymáshoz tartozó évpárokat megjelölnöm, tehát 1848/1849, 1867/68 és 1918/19-ről beszélnem - a történeti Magyarország nemzetei között szembesülés, konfrontáció és elhatárolódás szimbolikus dátumai. Az évszámok szimbolikusak, a konfliktusok azonban annál valóságosabbak voltak. Ami mindannyiukban közös, a párhuzamosan kínálkozó pozitív alternatíva, a kiegyezés, a kompromisszumos megoldás elmulasztása. Engedjék meg, hogy az alábbiakban a magyar-szlovák kiegyezés elmulasztott lehetőségei alapján közelítsem a két nemzet viszonyának szerintem perdöntő motívumát: a két nemzet minden vonatkozásban egyenjogú státusának biztosítását és kölcsönös elismerését. A soknemzetiségű történeti Magyarország (Uhorsko) nemzetiségei - vagy ahogy korabeli hivatalos iratokban is előfordul: „országos nemzetei“ -, vagyis a magyarok mellett a románok, szlovákok, németek, rutének és szerbek célkitűzéseiben a nemzeti emancipáció a 19. század derekán már egyet jelentett az ország nemzetiségi régióinak közjogi és közigazgatási önállósításával, a belső autonómiák rendszerének kiépítésével, azaz egyfajta belső föderalizmus célkitűzésével. A liptószentmiklósi (Liptovský Mikuláš) szlovák politikai követelések a közös parlament intézménye mellett külön nemzeti-tartományi országgyűlések kialakítását sürgették amelyek „mind a nemzet, mind pedig a tartomány javát szolgálják; ennek érdekében ki kell jelölni az etnográfiai határokat, hogy minden nemzet a maga nemzeti központjához erősen kötődhessék és hogy sem a magyar kisebbségnek a szlovák többséget, sem pedig a szlovák kisebbségnek a magyar többséget szolgálnia ne kelljen...“ A szlovák mozgalom kétségkívül élesen, de tárgyilagosan fogalmazott követeléseinek szerzői - Jozef Miloslav Húrban, Michal Miloslav Hodža és Ľudovít Štúr - ellen Benicky Lajos bányavidéki kormánybiztos elfogatási parancsot adott ki, ami a magyar forradalom kitörése idején rövid ideig lehetségesnek tűnt párbeszédet rövid időn belül a nyílt szembefordulásra változtatta; a szlovák mozgalmat, a szlovák nemzeti célokat stigmatizálta.
