Irodalmi Szemle, 1991

1991/10 - Berkes Tamás: A magyar bohemisztika történetéből (Sárkány Oszkár 1912-1943)

Berkes Tamás

a nemzeti újjászületés nem a protestáns hagyományokból fakad; akik igazolták, hogy a cseh barokk nem tekinthető a „sötétség korának“ - és így tovább.

A cseh Janus-arc az utolsó kifejezetten cseh tárgyú publikációja Sárkánynak. Érdeklődésének megszakadása érthető ugyan, de bővebb magyarázatot igényel. Egyrészt Csehszlovákia 1939-es felbomlásával nem csupán a konjunkturális érdeklődés lankad, de szinte lehetetlen elhelyezni a sajtóban egy bohemisztikai tárgyú cikket. Emellett Sárkány nem tekintette magát bohemistának, inkább -Szerb Antalt parafrazálva - azt lehetne mondani, hogy olyan irodalmár volt, aki éppen a cseh kapcsolatokkal foglalkozik. Hiszen 1937 és 1942 között tucatjával publikálta a magyar és francia tárgyú kritikai cikkeit, esszéit, írói arcképeit, útirajzait, könyvtártudományi tanulmányait; naplót és regényt ír, kiterjedt levelezést folytat stb. Egyértelmű, hogy a harmincas évek esszéíró nemzedékének legfiatalabb tagjai közé tartozott (követve és sok vonatkozásban megvalósítva ezt az intellektuális eszményt).

Másrészt olyan változások történnek az életében, melyek megnehezítik az elmélyült kutatómunkát (1939-ben Rimaszombatba helyezik középiskolai tanárnak, 1940-ben egy feljelentés nyomán áthelyezik a teljesen periferikus Nagykál- lóba; közben többször behívják, részt vesz az erdélyi bevonulásban; csak 1941 tavaszán, Fitz József közbenjárására sikerül visszahelyeztetni a Széchényi Könyvtárba - alig egy éve marad a végleges behívóig). Ugyanakkor nem kívánom tagadni, hogy cseh vonatkozásban módosult Sárkány gondolkodása. A Lengyelország elleni német támadás napjaiban így ír feleségéhez: „valamennyien bűnösök vagyunk (szlovákok, magyarok, lengyelek), hogy segítettünk Németországnak szétzülleszteni Csehszlovákiát.“22 Ugyanakkor egy másik levélben így fogalmaz: „Az apollonisták [ti. az Apollo című folyóirat munkatársai] gyökérte- len humanizmusa elbukott, ma már nem tudnak megfogni a szép szavak a Duna- völgyéről és Közép-Európáról“.23 Egy 1940-ből származó fontos kéziratában már hidegen kopog az alábbi mondat: „A nagy méregkeverő, Csehszlovákia eltűnik Európa színpadjáról.“24

E változás magyarázataként elmondható, hogy 1939/40-ben széles körű jobb- ratolódás következett be a magyar szellemi életben. Sárkány ugyan nem volt jobboldali, de gondolkodásában több kialakulatlan és kissé zavaros terület is volt, így óhatatlanul befolyásolta az országos hangulat változása. Jellemző, hogy az idézett levélben önmagát - némileg ironikusan - „titkos kommunistának“ nevezi, de ezzel nem valamilyen bensőleg konzisztens baloldali gondolkodásra utal, hanem a fennálló viszonyok radikális tagadását fejezi ki. Még egy jellemző mondat a levélből: Magyarországot csak az mentheti meg, ha a mai vezető réteget elsöpri a színről a világtörténelem vihara.“25 Úgy fogalmaz, hogy „őrségváltásra van szükség“ - ami jelzi, hogy Sárkány radikalizmusa a jobboldal felé sem volt mereven zárt (esetenként feltűnnek a Németh Lászlótól és a népies jobboldaltól való kifejezések).

Arra viszont egyértelmű tények utalnak, hogy 1939/40-ben Sárkány alapvetően megőrizte intellektuális arcélének baloldali jellegét. Olyan nyilvános előadásokon szerepelt, melyek tüntetésszámba mentek (így 1942-ben valószínűleg azért hívták be büntető századba, mert fellépett az „Egy ezredévi szenvedés“ című Vigadó-beli rendezvényen).26 Emellett élesen bírálta Farkas Gyulának a magyar