Irodalmi Szemle, 1991
1991/10 - Berkes Tamás: A magyar bohemisztika történetéből (Sárkány Oszkár 1912-1943)
A magyar bohemisztika történetéből a hibát elkövetni, amit rajta kérek számon. Vagyis: helytelen lenne a jelentős pályát befutott tudóst anakronisztikus szempontokból kritizálni. Mégis, talán nem követek el illetlenséget, ha emlékezetbe idézem azt a tényt, hogy a fiatal Sziklay - Sárkányéval egykorú - álláspontja több vonatkozásban eltér az idős tudósétól, illetve olyan elemeket is tartalmaz, melyeket később felülbírálni kényszerült. De azt el kell ismernem, hogy Sziklay volt az egyetlen recenzens 1938- ban, aki komoly kifogást emelt Sárkány tanulmányával szemben, hiányolva a szlovákok közvetítő szerepének a bemutatását. Sziklay szerint a szlovákság nem élt elszigetelten a magyar-cseh erőtérben, de műveltségének jellege inkább a magyarokéhoz hasonló: „A csehekkel való intenzív érintkezés hiánya azonkívül, hogy a szlovákság ebben az időben még alig-alig bontakozott ki szellemiség szempontjából, azzal is magyarázható, hogy minden politikai rokonszenv mellett igen nagy volt a tót és a cseh szellem között a lelki szakadék ,..“18 Nem térek ki arra, hogy az 1974-es kötetben számos kihagyás, illetve cenzurá- lis törlés fedezhető fel, melynek kicsinyességét és értelmetlenségét ma olcsó lenne bizonyítani. Inkább a kötetből elhagyott két legfontosabb cseh tárgyú írásra- két esszére - hívnám fel a figyelmet, melyekből kitetszik, hogyan alakult Sárkány gondolkodása az 1938-as csehszlovák válság hatására. 1938 tavaszán jelent meg a Prágában szerkesztett Új Szellem című kétheti folyóiratban a Kultúrkap- csolatok légüres térben című írása, melyben a 19. századi cseh-magyar kapcsolatok tanulságai felől közelít a korabeli helyzethez. Meglepően bátor az a megfogalmazása, amelyben - alig burkoltan - Csehszlovákia területi egységének megőrzését ajánlja, pedig ez a felfogás az akkori Magyarországon már-már hazaárulás számba ment. Mi több, a prágai magyar folyóirat munkatársai sem kerestek akkor már érveket a láthatáron feltűnt területi revízió ellen. Sárkány így írt: „Akkor [ti. 1848-ban] bezzeg tudtuk, hogy ha átvágjuk a szomszéd város gátját, bennünket is elönt az ár, ma nem vesszük tudomásul, hogy országunk határai Bodenbachnál [ti. a Szudéta-vidéken] vannak.“19 Ugyanakkor bírálja - teljesen indokoltan - a nyelvi nacionalizmus alapján álló csehszlovák állameszmét, mert „mi magyarok egyszer már megjártuk a magyarul beszélő szlovákokkal“; most ennek fordítottjától óvja a hivatalos Csehszlovákia képviselőit.20 Sárkány egyik legfontosabb cikke 1938 végén született, a müncheni egyezmény után. Vázlatos írásában azokat az ellentmondásokat feszegeti, melyek a cseh politikai gondolkodás hagyományos eszméiben fedezhetők fel. A cseh Janus-arc című cikk szerzője korántsem ujjong a Masaryk-féle politika bukásán, amely „újra sötét, fénytelen korba sodorta a cseh népet“21, de szigorúan rámutat a Palacký- Masaryk-iskola szemléleti hibáira. Ennek gyökere az a felfogás, amelyik a nemzeti jellem állandóságán alapszik, és programként a huszita korszak historzált képére mutat. Mint ismeretes, Palacký a cseh történelem lényegét a németek elleni harcban jelölte meg. Történeti konstrukciója ezer évet fog át: a szláv ősidőktől egészen a 19. századi nemzeti újjászületésig. Ezt egészítette ki Masaryk az erkölcsi elem beépítésével: a „csehség“ (vagyis a nemzeti jelleg) fogalmát azonosítva a humanitás fogalmával. Sárkány cikke bírálható ugyan, mert stiláris szempontból magán viseli a korszak bélyegét, ám kritikájából hiányzik a nemzeti elfogultság. Cikke azoknak a cseh tudósoknak a kritikus elemzésein alapszik, akik bebizonyították, hogy
