Irodalmi Szemle, 1991
1991/10 - Berkes Tamás: A magyar bohemisztika történetéből (Sárkány Oszkár 1912-1943)
Berkes Tamás déktalanul megvalósuló párhuzamokkal, analógiákkal. így alapjában véve igaza van Benedek Gábornak, aki 1979-ben megjelent recenziójában - kis túlzással - úgy fogalmaz, hogy Sárkány „megalapozta, de egyúttal ki is merítette“ témáját, mert eredményeivel a hatáskutatás korlátaira is figyelmeztet.13 Ám ne feledjük, a szóban forgó tanulmányokat egy huszonöt-huszonhat éves fiatalember írta, aki maga is látta a tipológiai jellegű komparatisztika feladatait, amikor így írt: „A magyar és a cseh történelem között sok a mélyebb alapokra visszavezethető párhuzam.“14 , Az 1974-es posztumusz kötetről azt még feltétlenül el kell mondani, hogy Szik- lay László szerkesztői jegyzetei több ponton vitathatók (eltekintve attól, hogy jórészt feleslegesek). Nehezen érthető, miért kell egy posztumusz kötet szerzőjét- ugyanabban a kötetben - iskolás módon leckéztetni, különösen akkor, ha a vitatott kérdések egy részében inkább az eredeti szerzőnek van igaza. így Szik- lay László erős szavakkal bírálja Sárkány tételét, mely szerin Magyarország és Csehország fejlődése a reformkorban nem volt egészen párhuzamos, mert-idézem Sárkányt - „más ütemben halad az egyes társadalmi osztályok nemzeti tudatosodása“, így a csehek „a negyvennyolcas fordulóponthoz egy fokkal fejletle- nebbül, készületlenebbül“ érkeznek.15 Sziklay szerint Sárkány felfogása „vitatható“ és „vulgáris“, mert „a Habsburgok gyarmatosító politikája következtében Csehország sokkal iparosodottabb, társadalmi tagozódása sokkal differenciáltabb volt“, illetve, mert a magyar nemesség „alkotmányos érzését“ nem lehet „csak pozitív előjelekkel ellátni“, hiszen ezt az „osztályérdek“ is motiválta.16 Jellemző, hogy Sziklay véleményét még a Csehországban élő kritikusok sem osztják (így Zádor András és Richard Pra- žák szerint is alapvetően helyes az a megállapítás, hogy a csehek 1848-hoz egy fokkal fejletlenebből érkeztek).17 Egyébként mindkét kritikus jól látja, hogy a Sárkányénál árnyaltabb társadalomtörténeti elemzésre van szükség a korabeli cseh viszonyok megítéléséhez, ám - tegyük hozzá - ez az árnyalt megközelítés máig sem teljesen megoldott a cseh tudományosságban. Azt hiszem, anélkül hogy a vita részleteibe bonyolódnék, annyit nyugodtan el lehet mondani, hogy már az 1970-es években sem volt tudományosan védhető az az álláspont, amelyik - akár cseh, akár magyar vonatkozásban - a Habsburgok „gyarmatosító“ politikájára hivatkozik. Mindenesetre tény, hogy a bécsi udvar politikája kifejezetten kedvezett a csehországi ipar fejlődésének és a gyors polgárosodásnak. Á kényes pont, amit a cseh tudományosság vonakodik elfogadni, abban fedezhető fel, hogy a cseh korona országainak vegyes etnikumú társadalma sokáig megőrizte a tartományi patriotizmus tudatát. így a „nemzetébresztők“ 1848 előtt hiába erőltették azt az ideológiát, hogy az ország két, egymással konfliktusban lévő nemzeti tömbből - csehekből és németekből - áll, valójában a nemzetileg szervezett csoportok csupán a népesség két szélső pólusán helyezkedtek el. Éppen ez a magyarázata annak, hogy a cseh értelmiségiek kicsiny csoportja - mint Sárkány jól megfigyelte - vonzódva-irigykedve tekintett a magyar ellenzék nemzeti retorikájára, öntudatára, hiszen a csehek a magyarországinál polgárosultabb, ám a nemzeti ideológiáktól sokkal inkább érintetlen társadalmat kívántak „felébreszteni“. Félreértés ne essék, Sziklay László jegyzeteit bírálva nem szeretném ugyanazt
