Irodalmi Szemle, 1991
1991/10 - Mészáros András: A magyarországi filozófia története - németül (Tibor Hanák: Geschichte dér Philosophie in Ungarn)
Mészáros András bad Európa munkatársa, 1980 és 1985 között pedig a Bécsi Napló főszerkesztője. Mindezek nyilvánvalóvá teszik, hogy a recenzált könyv témájának ötlete nem véletlenszerű, hanem egy életmű szerves része. Ahogy a szerző az előszóban leírja, a munkálatokra főként az ösztönözte, hogy az Encyklopaedia Filosofica (1957- 58) számára feldolgozott magyar filozófiatörténeti rész után tudatosodott számára: német nyelvterületen rendkívül hiányosak az ismeretek a magyar filozófiáról, ezért egy áttekintést kell letenni az asztalra. Habár ugyanitt azt is leírja, hogy a munkában nagyon sokan vettek részt tanácsokkal és anyagnyújtással, és hogy ő csak „a tollat vezette“, nyilvánvaló a Hanák-féle spiritus rectorok mindenkori főszerepe és elévülhetetlen érdeme az ilyen jellegű tevékenységeknél. Ezek után térjünk át a könyv tartalmi ismertetésére. Az adott kor és téma jellegéből kifolyólag is érthető, hogy az első fejezetek - Középkor (a 16. századig); Humanizmus és reneszánsz (15. század); Reformáció (16. század) - meglehetősen rövidek. A német olvasó számára viszont jelentős informatív erővel bír a magyar és német reformáció hasonló tendenciáinak bemutatása, mert így a filozófia szerepe is jobban megvilágosodik. Az Ellenreformáció (17. század) időszakának tárgyalása már bővebb, mert itt már európai szintű gondolkodókkal is dicsekedhetünk: Pázmány Péterrel és Apáczai Csere Jánossal. Itt azonban talán több figyelmet érdemeltek volna Bayer és Cabán Eperjesről, valamint Szentiványi és Tapolcsányi Nagyszombatból. A Barokk és felvilágosodás (18. század) című fejezet foglalkozik a jansenizmus és a pietizmus magyarországi jelenlétével, a piaristák hatásával, a neoscholaszticizmus lassú háttérbe szorulásával, az empirista orientáció térnyerésével, valamint azzal a jelenséggel, amelyet a - főként - protestáns fiatalok külföldi tanulmányútjai jelentettek. Mivel ezek célállomásai túlnyomó többségükben a német egyetemek voltak, elkezdődik a német filozófiai rendszerek hosszú ideig tartó magyarországi egyeduralma. A könyv margójára jegyzem meg, hogy ez a hatás a magyar filozófia belső viszonyait tekintve nem volt egyenes vonalú, hanem sokban függött az adott időszakban a tudomány- és művelődésbeli hatalommal bíró csoportok befolyásától. Ennek leghírhedtebb példája a 19. században az ún. Hegel-pör volt. - De még most a 18. században vagyunk, amelynek a vége meghozza a magyar nyelvű filozófia rendszeressé válásának kezdeteit is. A valódi kezdet ugyanis Apáczainál található. Az 1848 előtt (a 19. század első fele) címet viseli a következő fejezet, amely a reformkor néhány fő irányzatát tárgyalja. Ide került elsősorban a Kant feletti vita a maga felekezeti felhangjaival, majd a magyar filozófiában sajátságos színt képviselő Schelling-követők csoportja, az anakronisztikus céljai ellenére figyelmet érdemlő ún. egyezményes filozófia, a Hegel-vita, és végezetül a filozófia és a politika kapcsolata. Ehhez a fejezethez - nem bírálatként, hanem megjegyzésként - szeretném hozzáfűzni azt a gondolatot, hogy a reformkor filozófiája megérne egy alaposabb elemzést. Mégpedig olyat, amely figyelembe venné néha rejtett, néha kinyilvánított kapcsolatait és „leszivárgását“ a zsurnalisztika képviselte mindennapok filozófiájába. Ezzel ugyanis olyan értelmező környezetet alakított ki maga körül, amely meghatározta akkori és későbbi lehetőségeit. A reformkor
