Irodalmi Szemle, 1991

1991/10 - Hizsnyan Géza: „Szóljon a hiányod!” (Ecsetvonások Székely Gábor rendezői arcképéhez)

„Szóljon a hiányod!“

közök az érzelmek kifejezésére és árnyalására. Méltó partnere Benedek Miklós Metellusa. A színész visszafogott gesztusai hatalmas belső feszültségről árulkodnak, a kifelé „viselkedő“, de bensőjében pusztító érzelmi viharokat átélő nagypolgár alakját állítja elénk, akit az önkontroll egyetlen pillanatnyi elvesztése - a második felvonásbeli veszekedés Clodiával - csaknem gyilkossá tesz. Az említett elfojtott energiák előzetes „sejtése“ teszi hitelessé ezt a jelenetet. Tökéletes a figura fejlődésrajza is: a hatalmas belső energiák fokozatosan kihunynak, és a kiégett, rezignált, lélekben összetört férfi öngyilkosságához vezetnek. Benedek mintaszerű árnyaltsággal járja be ezt az utat. Szinte észrevétlenül apadnak belső tartalékai, a fokozatosság mellett mégis pontosan látjuk a visszavonhatatlan változás pillanatát: a harmadik felvonásbeli összecsapást Catullusszal. Ekkor ismeri föl végleg (ekkor tudatosítja) a helyzet reménytelenségét, megoldhatatlanságát, rádöbbenve, hogy a költővel voltaképpen nem is ellenségek, hiszen egy cipőben járnak. Ők ketten azok, akik megérthetnék egymást, akik az általános nagy magányosságban méltó barátai lehetnének egymásnak. Ez a jelenet a változás pillanata Máté Gábor Catullusánál is. Az „összetartozást“ ő is felismeri, csak éppen a helyzet reménytelenségének, megoldhatatlanságának tudatosításáig nem jut el. Nagy kérdés, hogy - mint némely kritikusok vélik - Catullus valóban és tudatosan az életet választja-e, és ezt a döntést helyeselné az író és a rendező. Én inkább úgy érzem, ugyanazon zsákutcába jutottak mindketten, egyformán reménytelen és megoldhatatlan helyzetbe, s ennek két lehetséges változatát állították elénk az alkotók. Máté alakításának legfőbb erénye szintén az összetettség, ahogyan a végletes érzelmek, szeretet és gyűlölet között vergődik, valamint a lélektani hitelesség. Ez a kettő a kulcsszó a többi szereplő teljesítményének értékelésénél is. A társulat minden tagja anyanyelvi szinten ismeri, tudja azt a stílust, melyet a rendező megkövetel tőlük. S talán Csomós Mari az, aki Tertullia szerepében a szinte tökéleteshez is képes még egy kis többletet adni. Teszi pedig ezt minden magamutogatás nélkül, tökéletesen alkalmazkodva az előadás egészéhez és a színésztársakhoz.

Külön tényezője, meghatározó összetevője az előadásnak Antal Csaba díszlete. Az első felvonás lerobbant, ócska kocsmája, a második rész polgári lakásának háló- és öltözőszobája és a harmadik felvonás ebédlője, valamint az epilógus pincehelyisége elsősorban a tér mintaszerű tagolásával tűnnek ki. Ezzel olyan játéktér jön létre, amely meghatározó eleme a rendezői munkának, erősíti - néha egyenesen „előírja“ - a játék dinamikáját, és egyben atmoszférateremtő is. Ebbe a légkörbe beleillenek Szakács Györgyi jelmezei. Külön jelentősége van még a nagyon jól megválasztott zenének is (Steve Reich, zenei vezető Simon Zoltán).

Közéleti és magánéleti bukás

Katona József Színház-beli rendezéseit áttekintve jól látható, hogy Székely Gábor nemcsak egy-egy munkáján belül fogalmaz tisztán, pontosan, nemcsak egy- egy alkalommal épít töretlen drámai fejlődésívet rendkívül lényeges közlendővel, hanem rendezéseinek sora is a szilárd erkölcsi alapokra és biztos szakmai tudásra épülő művészi törekvés következetes keresztülvitelét bizonyítja. Ennek középpontjában korunk egyéni és társadalmi erkölcsének és ezek összefüggésé-