Irodalmi Szemle, 1991
1991/1 - Csanda Gábor: Póklábak - pók nélkül (kritika)
(Bettes István: Szétcincált ének idején) Vers-testüket elhagyott, rángatózó vers-lábak. A látható világ sokszínű, számtalan, nagyságban és méretben különböző mozaikja. Bettes István legújabb kötetében ez az alapállás. Olyan helyzet, melyből számtalan más helyzetbe lehet kerülni. Egybe viszont már egész biztos nem, mint ahogy a rángatózó pókláb is kiszámíthatatlanul sok helyzetbe kerülhet a testtől elszakadva, olykor talán testközelbe is, de bármilyen közelítés az eredeti állapothoz végül is nem más, mint az eredeti, őshelyzettől való távolodás. Hogy mi ez az őshelyzet, azt valószínűleg Bettes sem tudja, bár valószínűleg nem ez érdekli őt igazán. Bettes tudja, vagy inkább ösztönösen érzi, hogy a rángatózó lábakban még valamelyest tetten érhető az ősállapot, a rángásból még következtetni lehet arra a régvolt mozgásra, amely egyaránt jelenthetett haladást is, meg mozdulatlanságot is. E kötetben alig van mozgás, és szinte nincs mozdulatlanság, vannak azonban rándulások, itt van még az idegekben így vagy úgy megmaradt emlék. S nincs persze ének sem - állítja Bettes -, csak nyüszítés meg vonítás, a sokféleképpen szétcincált ének van csak, sokszor még az se, csak a „cin“ van, amelyből már alig lehet az énekre következtetni. Szózat helyett a dadogás. Ami első olvasatra is szembeötlő. A korábbi két kötetével szemben ebben sokkal kevesebb az esetlegesség, a helyzetek (és ne feledjük: a szavak) nyújtotta lehetőségek önkényes kiaknázása, alig akad benne olyan vers, mely „csak“ eljátszik a szavakkal, kimerítve a játék és az ötlet adta variációkat; szépet meg csúnyát meg groteszket teremtve. Kevesebb a szellemeskedés, több a szellemesség. Bettes első két kötetét olvasván az ember önkéntelenül arra gondol: aki ennyit „humorizál“, az biztos nagyon szomorú ember. S ebben lehet némi igazság: amennyiben a „bohócság“ tragikus létállapot. Ez a kötet viszont egészen más létállapotról árulkodik. Az egyensúlyát vesztett bohóc létállapotáról. Bettes ugyanakkor a megközelítések legjobb formájának láthatóan a fragmentumot, a részletet tartja: némelyik verse nem is más, mint ideges reflex, geg, fintor. Verseinek legtöbbikében mániákusan törekszik az egyensúly (az elveszett egyensúly) megteremtésére, meglelésére. Erről tanúskodik a kötet egészének hangulatát is befolyásoló egyik rövid, hatsoros verse, A józan ész győzedelmeskedik című is: „szőrös kő szundikál / többé aligha ébred / nem éber / nem ember / egyszerű szőrös kő / szőrös kő szundikál.“ Ez a vers a lélek nyugalmának példázata, a harPóklábak - pók nélkül CSANDA GÁBOR
