Irodalmi Szemle, 1990
1990/4 - Václav Havel: Egy szó a szóról
A díjat, amellyel ma megtiszteltek, békedíjnak nevezik, és könyvkereskedők tüntettek ki vele, tehát olyan emberek, akiknek hivatásuk a szó terjesztése. Ez talán feljogosít arra, hogy itt ma hangosan elgondolkodjam a szó és a béke közötti titokzatos összefüggésről, és általában a szó titokzatos hatalmáról a történelemben. „Kezdetben volt az ige“ - áll a legfontosabb könyvek egyikének első oldalán. Ebben a könyvben ez azt jelenti, hogy minden teremtés forrása az Isten szava. De nem áll-e átvitt értelemben minden emberi cselekvésre is? Nem a szó a leg- sajátabb forrása-e annak, ami vagyunk, sőt maga az alapja az űrbeli lét ama formájának, amelyet embernek hívunk? A szellem, az emberi lélek, önmagunk tudatosítása, általánosítási és fogalmi-gondolkodási képességünk, az a képességünk, hogy a világot világként és nem saját környezetünkként értelmezzük, és végül, hogy a halál elkerülhetetlenségének tudata ellenére élni tudunk - nem közvetíti-e mindezt, sőt nem teremti-e meg mindezt a szó? Ha az Isténi Szó minden isteni teremtés forrása, akkor ennek a teremtésnek az a része, amely az emberi fajban testesül meg, egy másik Isteni Csodának, az emberi szónak köszönhetően válhatott önmagává. És ha ez a csoda az ember történetének a kulcsa, akkor egyszersmind a társadalom történetének kulcsa is, sőt lehet, hogy előbbi funkcióját csak az utóbbi eredményeként tölti be. Ha ugyanis a szó nem volna a két vagy több emberi „én“ közötti kommunikáció egyik formája, akkor valószínűleg nem is létezne. Mindezt valamiképpen elejétől fogva tudjuk vagy legalábbis sejtjük; a szó különös jelentőségének és súlyának érzete alighanem kezdettől fogva jelen van az emberi tudattalanban. De ezen túl: hála a szó csodájának, a többi élőlénynél jobban tudjuk, hogy valójában nagyon keveset tudunk, azaz tudjuk, hogy létezik valami, amit titoknak nevezünk. É titokkal szembesülve - és egyúttal érezve a szó számunkra csaknem konstitutív hatalmát - emberemlékezet óta igyekszünk megnevezni azt, amit ez a titok takar, és szavunkkkal hatni rá: ha hívők vagyunk, Istenhez imádkozunk, ha mágusok, szellemeket idézünk vagy űzünk el, és így szavunkkal megpróbálunk beavatkozni a természeti vagy emberi történésekbe, és az újkori civilizáció részeseiként - akár hívők vagyunk, akár nem - szavainkból tudományos elméleteket és politikai ideológiákat állítunk össze, amelyek által - hol sikeresen, hol sikertelenül - szembesülünk a világ titokzatos folyásával és - hol sikeresen, hol sikertelenül - befolyásoljuk azt. VÁCLAV HAVEL EGY SZÓ A SZÓRÓL
