Irodalmi Szemle, 1990
1990/3 - NAPLÓ - Turczel Lajos: Ismeretségem és barátságom Győry Dezsővel
tett szert, nagy hatású verseket Irt, de azt a művészi szintet, amit a fentebb kiemelt ifjúsági-mozgalmi fogantatású versei jelentettek, illetve ígértek, többé már nem érte el. Költői adottságai utoljára a Szlovák Állam idején írt hatalmas és bátor antifasiszta poémában, a 42 strófás Emberi hangban izzottak fel, de a művészi-formai kiteljesedés — a nála megszokottá vált zsurnaliszta fogások, könnyítések miatt — ekkor is elmaradt. Szabadjon megjegyeznem, hogy a formai kiteljesedés, kikristályosodás hiányát, elmaradását én itt most nem pótlólag, valamilyen előző vélemények korrekciójaként állapítottam meg. Ugyanezt a nézetet már az első olyan írásomban kifejeztem, ahol Győryről értékelő sorokat írtam le. Az 1956-ban ars critica-ként készített Kritika és mű című írásom volt az, melynek egyik bekezdésében Győry költészetéről irodalmunk eddigi egész fejlődéséhez viszonyítva így mondtam véleményt: „A szlovákiai magyar irodalom... tipikusan középszerű irodalom. Nincsenek és nem is voltak József Attilái, Móricz Zsigmondjai és Illyés Gyulái. A leendő lángész isteni fáklyája itt még nem gyulladt meg sehol, legfeljebb itt-ott gyulladozni kezdett. Az első és másodvirágzás idején talán Győry Dezső költészete termelte ki legnagyobb mennyiségben a fáklya lángralobbantásához szükséges hőfokot. Tematikájával és problematikájával európai színvonalú költészet volt ez és a szlovákiai magyar etnikum népi és egyetemes emberségét megrázó hitelességgel fejezte ki. A forma egyenértékű kiérése hiányzott talán még ahhoz, hogy Győry költészete elérhesse a legjobb európai mértéket.” (Fáklya, 1956, 3. sz.). Még néhány megjezés: Győry költői életműve a politikai költészet mellett természetesen más rétegeket — így például szerelmes verseket — is tartalmaz, de azok mennyiségi és minőségi aránya háttérbe szorul politikai versei mellett, s költészete alapvető jellegét az utóbbiak határozzák meg. 1945 után — Forbáthhoz hasonlóan — az ő költői vénája is elapadt, s ennek fő oka mindkettőjüknél a csehszlovákiai magyarság igazságtalan jogfosztása által kiváltott lelki megrázkódtatás volt. Az az egyedüli, „utóhangnak” tekinthető kötetnyi ciklus, melyet Győry Az élő válaszol címmel a hatvanas évek elején írt, mélyen alatta maradt előző kötetei színvonalának és csak dokumentáris értéket képvisel. Régi lírája frissnek maradt értékeit szépprózai műveibe: történelmi és önéletrajzi regényekbe mentette át. Ezek az impresszionizmus és a lírai realizmus ötvözeteként ható és jó értelemben vett bestseller könyvek megérdemelt népszerűséget szereztek neki a széles olvasóközönség körében. II Személyes ismeretségem Győryvel 1956-tól, levelezéssel kezdődött és 1958—59-től gyakori találkozásokban is megnyilvánuló barátsággá fejlődött. A kapcsolatfelvételt egyrészt Pozsonyban élő húga: a kedves Böbe segítette elő, aki azokban az években sokat gépelt nekem; másrészt Győry munkásságával én már 1956—57-ben foglalkoztam, s ezek az írások felkeltették benne az érdeklődést irántam. Megmaradt levelei közül az első 1957. szeptember 12-i keltezésű, s benne azt a méltatást köszöni meg, melyet a Vérehulló szerelem című prózai művéről A Hétbe Írtam. „Örömmel látom, hogy figyelemmel kíséritek írói pályámat — írja. — Az ilyen szép, komoly, szívből jött írás és éles szemű meglátásai mindig felfrissítik az el-elfáradó, megtépázott alkotókedvet. Őszintén köszönöm.” Ugyanabban a levélben egy érdekes kéréssel is előrukkolt: „Bizonyára tudod — írta —, hogy válogatott verseimnek antológiáját 37-ben elgáncsolták a Tátra Kiadónál, itt a Horthy éra alatt szóba sem jöhetett, 49-ben sem vállalkozott rá az Athenaeum „költő”-lektorátusa. Fábry Zoltán és néhány itteni fiatal kritikus Írásos reklamálására aztán felfigyelt rá a Zrínyi kiadó, s most még ez évben kiadná, ha Tőletek erkölcsi bíztatást ill. reklamálást kapna. Nagyon jó ötlet, és hathatós
