Irodalmi Szemle, 1990

1990/3 - NAPLÓ - Turczel Lajos: Ismeretségem és barátságom Győry Dezsővel

alátámasztás, hogy néhányan pársoros levélben kérnétek, helyeselnétek, 111. sürgetnétek az antológia kiadását Korniss Pálnál, a Zrínyi Kiadó igazgatójánál... Ügy hiszem, akad egy-két versbarát, Szabó Béla, Dénes stb., akik egyetértenének veled ebben és aláírják a levelet... Én a sors kezét látnám benne, hogy az Ojarcú Magyarok pozsonyi megjelenésének három évtizede múltán pozsonyi írók és fiatalok segítenének a válogatott versek megjelenésének.”

A kérést gyorsan teljesítettem. Sürgető levelünkről másolatom nincs, de emlékszem, hogy írószekciónk választmányának akkori tagjai (Bábi, Dobos, Mács, Szőke Jóska, Tóth Tibor stb.) is aláírták, és az alezredes kiadói igazgató: Kornls (és nem Korniss) Pál már október 8-án elküldte nekem a válaszlevelét: „...Közölhetem, hogy Győry Dezső válogatott versei Zengő Dunatáj címmel még ebben az évben az olvasókhoz fognak jutni. Nagyon sajnáljuk, hogy ebből a könyvből, amely valóban egy követésreméltó költői és emberi magatartás példáját állítja elénk, az illetékes szlovákiai szervek mindössze kétszáz példányt rendeltek meg. Kérem, legyen meggyőződve, hogy Győry Dezső költészetének ápolását, verseinek megjelentetését kiadónk nem csupán erkölcsi kötelességének, de szívügyének is tekinti.”

Amint a kérő levelekből kitűnik: Győry nem volt gyámoltalan, félszeg ember, és ahogy mondani szokás: tudta adminisztrálni magát. Arra is többször megkért

— és én azt is természetesnek vettem tőle —, hogy írjak megjelent könyveiről. 1958. november 10-én keltezett levelében válogatott verskötete elemzésére ösztönzött: „Még a nyár végén akartam Neked írni, azt hiszem húgommal üzentem is, hogy bizony jól esne, ha egy szlovákiai hivatott tollú esztéta a recenzión túl irodalmi tanulmányban foglalkozna válogatott verseimmel, a Zengő Dunatáj\&\. Honnan várhatnék inkább elemző, komoly stúdium-visszhangot, ha nem onnan, ahol verseim nagyrésze született és hatott. De az igazat megvallva, külön erről kérő levelet írni nem akartam. Hátha nincs rá kedv, nincs rá hely, nincs rá mód. Könyved kapcsán újból fölmerül bennem egy ilyen írás vágya. Meg is írom, fel is vetem. Még mindig várva, örülnék neki. Nem kell ezt magyaráznom.”

A Zengő Dunatáfról aztán az Irodalmi Szemle 1959. évi 3. számában Egy élő költő hagyomu^yértékű életműve címmel írtam, s további Győry-kritikáim (A nagy érettségi című önéletrajzi regényről, Az élő válaszol című újabb válogatott verskötetről stb.) Is a Szemlében jelentek meg. A hatvanas évek közepén azzal a tervvel is komolyan foglalkoztam, hogy könyvet, monográfiát írok a költő Győry- ről, de a terv alapos átgondolása után arra a meggyőződésre jutottam, hogy irodalomtörténet-írásunk érdekében először olyan monográfiára van szükség, amely a két háború közti kisebbségi korszak irodalmi-szellemi életrajzát dolgozza fel, a fejlődési viszonyokat, feltételeket, összefüggéseket mutatja be. Ez a monográfia 1967-ben a Két kor mezsgyéjénnel meg is valósult.

Győry fájlalta ugyan, hogy a róla tervezett monográfiát nem írtam meg, de

• Két kor mezsgyéjénnek nagyon örült. 1967. november 17-én keltezett levelében ezt Irta: „Mint már sürgönyben meggratuláltam: őszintén örülök, hogy könyved végre megjelent... Mint olvasmányt már végig olvastam. Gratulációmat csak meg tudom ismételni: ... Most kezdek neki »tanulmányszerűen« olvasni újra. Engem, gondolhatod, sok szempontból is nagyon érdekel. Talán jobban, mint kortársaimat és jobban, mint a mai fiatalokat (értve az ottaniakat is), mert magam is erősen aktív résztvevője voltam a 20 esztendős csehszlovákiai magyar irodalmi stb. életnek, és ezen túl is: évek óta jegyzetelgetek emlékeket, leveleket, Írásokat stb. erről a korszakról... Még egyszer gratulálok művedhezl A szó legnemesebb értelmében hézagpótló, sőt szakadékpótló.”

Az Irodalmi Szemle létrejöttét Is lelkesen üdvözölte. „Nagy örömmel és érdeklődéssel olvasgatom Irodalmi Szemlétek első számát — Irta 1958. november 19-én. — Kérlek, add fit jókívánatalmat és gratulációmat a szerkesztőbizottság