Irodalmi Szemle, 1990
1990/9 - Miroslav Kusý: A szlovák jelenség (dokumentum)
Miroslav Kusý hogy a szlovákoknak a föderációt a szovjet tankok hozták, hogy azt „ajándékba kapták“ az emberarcú szocializmus számlájára. A történelem szépen megismétlődik: miután első ízben mint tragédia játszódott le (az 1848-49-es évek), másodszor eljut a tragikus helyzetig („önálló“ Szlovák Állam), s harmadszor már igazi bohózattá válik. Látjuk tehát, hogy a „szlovák jelenség“ problémája hatvannyolcban új alakban jelenik meg és lép előtérbe. A nemzeti öntudat ébredése a hatvanas években azt jelenti, hogy a szlovákság a Novotný-rezsim elnyomását elsősorban mint nemzetiségi elnyomást érzékeli - akkor is, amikor a totalitárius rendszer mindennapos agresszív megnyilvánulásáról van szó, az erre a rendszerre oly jellemző polgári és emberi jogok általános elnyomásáról. Kétségtelen, hogy az aszimmetria hátrányos volta gyakran egységesítette a szlovákokat, és Novotný rendszere hátrányaik sok összetevőjét még saját ostobaságaival is tetézte: itt azonban az optikai látószöget az ügyre mint egészre kell vetítenünk. Akkori helyzetünk mását láthatjuk ma a szlovákiai magyar kisebbség jogainak problematikájában, valamint Duray interpretációjában, aki az egész ügyet elsősorban nemzeti (sőt nacionalista) prizmán keresztül nézi. A szlovákságot e jelenség az ő egykori gondjaira és lépéseire kellene hogy emlékeztesse - nyomatékosan és tanulságosan. Az állampolgár mindennapos elnyomása ebben a téves interpretációban úgy értelmeződik, mint a Szlovákiában élő magyarok specifikus elnyomása. Ez pedig az emberi, polgári és nemzeti jogok közötti hjá- nyos differenciálás következménye: az utóbbinak a többi fölé emelése. Igen, nemzetiségi problémák, ebben az esetben is, kétségkívül vannak nálunk, a nemzetiségi elnyomás megnyilvánulásai szintén megtalálhatók, azonban ezeket pontosan tagolni kell, és meghatározni, hol keresendő megoldásukhoz a kulcs. Tipikusan az ilyen szemlélet jellemezte 1968-ban a túlcsorduló nacionalista szlovák álláspontot is: előbb föderációt! Ezért volt a szlovákság, s kulturális és politikai képviseletének jelentős része is olyan „süket“ a többi probléma iránt, azokat alárendelteknek tartva, olyan ügyeknek, melyeket a föderációval majd szintén „megoldanak“ valahogy, s ezen ügyek cseh részről való hangsúlyozása ingerelte őket, elterelő manővernek tartották a „legfontosabb“, vagyis a saját problémájuk elől: aki Szlovákiában ebben az időben ár ellen merészelt úszni, nagyon hamar megkaphatta minimum a „nemzetileg langyos“ jelzőt, vagy a „nemzetehagyott“ bélyeget. Mindezen felsorolt okoknál fogva az augusztus utáni fejlemények a szlovákságnak nem jelentettek akkora sokkot, mint a cseheknek. Maga augusztus bizonyára igen, mert az érintette nemzeti és állampolgári büszkeségüket is, durván beleavatkozott olyan ügyekbe, melyeknek megoldása csak ránk tartozott. Az augusztus utáni fejlemények azonban a szlovákságot mint egészet ebben a tekintetben nem nagyon érintették, mivel a szovjetek akkor már mindenekelőtt Prágával és a prágai tavasszal szemben törlesztették számláikat. Számukra ebből a szempontból ez nem jelentett túl nagy kurzusváltást, tőlük nem vettek el túl sokat: amit célul tűztek, elérték a föderáció által; a tisztogatás sokkal mérsékeltebb volt és lényegesen gyérebb, mint Csehországban, mivel itt a demokratikus szocializmus megteremtése érdekében mérsékeltebb volt a szervezkedés; ná-
