Irodalmi Szemle, 1990
1990/9 - Miroslav Kusý: A szlovák jelenség (dokumentum)
Miroslav Kusý (nacionalista és vazallus állam) nyilván nem is válhatott az egész nemzet szívügyévé, mivel az egyik szerep teljesítése fékezte és kizárta a másikét, valamiféle „nemzetszolgálat“ ebben a kettősségben nem is dominálhatott. A nemzet valóságos, teljes értékű szolgálatát ezért sok szempontból csak nacionalista demagógiával helyettesítette, de még ebben is korlátozta vazallusi helyzete (amelyből végül is a szlovák nemzet német nemzettel szembeni alacsonyabbrendűségének beismerése származott). A Protektorátusétól eltérő szlovák megoldás ára bizonyára a mi nemzeti tudatunkban is túlságosan nagy volt. Ebből a szempontból a szlovák nemzeti felkelés elsősorban a Szlovák Állam elutasításának a kifejeződése, és egyben újbóli jelentkezés a csehek és szlovákok közös államának kiútkereső ideáihoz. Az 1918-as csatlakozástól eltérően ekkor a szlovákság nyilvánosan .és spontánul fejezi ki akaratát és tudatosan vállalja a Csehszlovák Köztársaságot. Tehát a sznf ebben az értelemben is elsődlegesen a Szlovák Állam ellen irányulás csak ennek közvetítésével a fasiszta Németország ellen. Hiszen katonai szempontból a felkelés a „Senki földjén“ keletkezett, eltérően Jugoszláviától vagy Varsótól. Szlovák területen nem tartózkodott semmilyen német katonaság - az áthaladó transzportok kivételével: a katonai alakulatok csak utólag jöttek a felkelést likvidálni, vagyis konszolidálni és normalizálni a saját hátországot. Csak ekkor kezdődnek Szlovákiában a valóságos megtorlások, nemcsak a német védelmi erők részéről, hanem a szlovák kormány részéről is. Katonai szempontból a felkelést viszonylag gyorsan likvidálták (Jugoszláviától eltérően), szétverve és csak részben a hegyekbe szorítva, ahol már nagyon csekély szerephez juthatott. Meghirdetett céljait nem teljesítette. Csak erkölcsi, politikai (a Csehszlovák Köztársasághoz való csatlakozás) és nemzeti (a nemzet egységesítése) értéke maradandó. Hatalmilag a nemzetet legyőzték és eltiporták. Bár a hivatalos udvari történetírás ezt a vereséget „győzelemmé“ igyekszik előléptetni, a nemzeti öntudatban e vereség traumája mindig is élő marad. Ugyanannak az éremnek a másik oldala az 1945-ös év, amikor Szlovákia - ezúttal, mint a Szlovák Állam - ismét legyőzött ország lesz: ez tehát rövid egymásutániságban már a második vereség. Hiszen a Szlovák Állam mindhárom szövetséges nagyhatalomnak hadat üzent, s a velük szembeni hadiállapotot sohasem szüntette meg. Tehát mint hadban álló országot győzték le - mégis, ez az ország a második világháború győztes országai közé került, és eltérően más országoktól, sohasem kellett elszenvednie (megszállás, hadisarc stb.) a legyőzött ország státusát. És ez nem is annyira a saját érdemeinek, mint inkább a Csehszlovák Köztársaság diplomáciai úton történő felújításának köszönhető. A Csehszlovák Köztársaságot ebben az értelemben a szövetségesek már a sznf előtt formálisan elismerték, tehát a sznf nem alkotta a háború utáni újrarendezés előfeltételét: így az legfeljebb csak az ezzel való egyetértés kifejezése volt. Ezen okoknál fogva a Szlovák Állam jogállását és jogi örökségét nem is volt tanácsos különösebben bolygatni: a csehszlovák képviselet számára előnyösebb volt egyszerűen hagyni azt megszűnni, kész tényként veszni hagyni. Pedig ez az állam teljesen törvényesen keletkezett és létezett, a többi állam elismerte, beleértve a Szovjetuniót is, velük normális diplomáciai
