Irodalmi Szemle, 1990
1990/9 - Miroslav Kusý: A szlovák jelenség (dokumentum)
Miroslav Kusý A szlovák jelenség kialakulásának ellentmondásai és tragikus mozzanatai (Bővebb értelemben tehát a szlovákság nemzeti öntudatosodása és modern nemzetté válása is) Itt mélyebbre kell ásnunk a történelemben, és a kiindulási pontot a szlovák nemzeti megújhodási mozgalomban, különösen az 1848-49-es forradalmi években kell keresnünk. 1848 Mindkét nemezti mozgalom - a magyar és a szlovák - egyidejűleg és nemcsak egymás mellett, hanem jelentős mértékben egyazon térségben, szigorúan kijelölhető határvonalak nélkül bontakozott ki, a negyvenes évektől kölcsönös konfliktusokba keveredve. Igaz, a magyar mozgalom mögött az uralkodó rétegek hátországa áll, míg a szlovák mozgalom az alávetett nemzet mozgalma. Ezért támaszt is máshol keres: erkölcsit a szláv nemzeteknél, hatalompolitikait Bécsben. Mindkét mozgalom kifejezetten nacionalista, sőt soviniszta, ezért nem találhattak egymás között érintkezési pontokat, közös lépésekről nem is beszélve. Elhatárolódtak egymástól: a magyar forradalmi nemzeti mozgalom számára a szlovákság mint nemzet közömbös és önrendelkezési törekvéseit akadálynak tekinti saját célja megvalósításában; a szlovák mozgalom számára a magyar tűnik fő ellenségnek: lehetséges győzelmében az egész közös térségben megvalósuló ma- gyarizációs eszme győzelmét sejtik. A nagvmagyar eszmével a pánszláv ideológiát állítják szembe, az elmagyarosítás patikája ellen a habsburgpárti politikával biztosítják magukat. Figyelemre méltó, bár sok tekintetben talán vitatható, amit „A 48-as idők legendája“ című monográfiában ír erről a Gabriel Viktor álnév mögé rejtőző szerző (Pozsony, 1975-80, szamizdat): „Ezeknek a nemzeti (és nacionalista) szempontoknak a szociális szempontok fölé helyezése állandó hitvallása a forradalmi évek egész vezető csoportjának. A mai történelem ezt a hitvallást a fejlődés és a tények logikája ellenében védi. A szlovák mozgalom vezérei úgyszólván minden lépésükben meggyőződhettek eme tézisek helytelenségéről, azonban ennek ellenére becsületesen és elszántan kitartottak saját tévedésük mellett, és így az egész mozgalmat eljuttatták logikus bukásához. Idealista nézeteik és a szociális tényező másodlagosságáról való meggyőződésük ellenére a szociális tényező győzött: a császári udvar és a magyar arisztokrácia osztály-összetartozása megtalálta egymással a közös hangot (nemzetiségre való tekintet nélkül), mint ahogyan nem találta azt meg (tekintettel a nemzetiségre) Štúr és Kossuth megvalósíthatatlan osztály-összetartozása. És ez nem csupán Kossuth Lajos szemére vethető.“ (90. o.). Igen, a magyar forradalmi kormány elfogató parancsot adott ki a szlovák vezetők ellen és közülük az egyik élenjárót, Janko Král’t, be is börtönözte. De ezek a vezetők végül is az ellenforradalmi Bécs oldalára álltak a magyar forradalommal szemben: štúri zászlók lobogtak a bécsi császári seregek oldalán harcoló mindhárom katonai alakulatnál. Azok, akik még ma is ezt a megoldást védelmezik, azt állítják, hogy szegény Štúrnak egyéb lehetősége nem volt. A történelem, sajnos, nagyon gyorsan bizo-
