Irodalmi Szemle, 1990
1990/8 - Géczi Lajos: Civilek hadifogságban (dokumentumrészlet)
Civilek hadifogságban ott töprenkedik körülöttem, hogy*mitévő is legyen, újból végigszáguldozott a barakkunkon a vadállat, szokása szerint éktelenül káromkodva és görbebotját suhogtatva. Valószínűleg akkor rogyhattam le a földre, amikor hozzánk ért, és félig eszméletlenül hallottam kérdését:- Mi lenni itt, hé?- Beteg, hori - jelentette kissé megszeppenve Ferenc bátyám, a nyomaték kedvéért még a katonaságnál szerzett cseh tudását is bevetve, bár a „ch“-t magyaros „h“-val ejtve.- Vigyél orvos, itt nem megdögleni! - ordított a sátánfajzat, és botját suhogtatva továbbrobogott. Bizonyára a népet zavarta kifelé, de én erre már nem emlékszem. Ferenc bácsi hathatós támogatásával elindultunk az udvaron át a rendelő keresésére. Künn a csípős téli levegő hatására valamelyest magamhoz tértem. Jó darabig botorkáltunk a hatalmas lágerudvaron, míg ráakadtunk az orvosi rendelőre. A váróban még kókadoztam egy darabig, mire sorra kerültem. Bent egy orosz felcserasszony vagy doktornő felügyelete mellett fogoly orvosok tüsténkedtek. Egyikük magyarul kikérdezett, övig leöltöztetett, vizsgálgatott, viszonylag hosszasan hümmögve alaposan végigtapogatott. Aztán apró papírzacskókba csomagolt porokat adott át:- Ebből vegyél be, fiam, egyet most, egyet meg este! Ha nem leszel jobban, reggel gyere el újból! Fürkészve nézegetett, míg nagy üggyel-bajjal felöltöztem, majd megkérdezte.- Hány éves vagy, fiam?- Tizennyolc múlottam.- Hm, no menj csak, és tedd, amit mondtam! Ferenc bácsi a rendelő előtt várakozott.- No mi van, mit mondtak?- Semmit, csak ezeket a porokat adta a doktornő. Ettől állítólag jobban leszek. Egy zacskó tartalmát le is nyeltem nyomban, s a kútnál kortyintottam utána. És lassan érezni kezdtem, hogy szűnőben a fájás, visszatér belém az élet.- Ferenc bácsi, talán igaza lesz az orvosnak. Mintha máris jobb volna.- Adná Isten! - válaszolt ő kurtán. Csöndes beszélgetésben tértünk vissza a barakkunkhoz, ahol az emberek ki- sebb-nagyobb csoportokba verődve diskuráltak. A falumbeliek hozzánk csatlakoztak, s hogylétem iránt érdeklődtek. Megnyugvással vették tudomásul, hogy jobban vagyok, s elmondták nekünk, hogy a barakkba csak az esti létszámellenőrzés után szabad bemenni. így parancsolta Péter bácsi, toldották meg a hírt. Bár legszívesebben elnyújtóztam volna a priccsen, meg sem próbálkoztam, hogy így cselekedjek. Nagyobb volt bennem a behemót kápó botjától való félelem, mint a pihenés utáni vágyakozás. Elindultam tehát két korombeli fiúval, hogy szétnézzünk a lágerban, amely egy kisebb várossal felért. Úgy hírlett, ottlétünkkor tízezren voltunk a tábor lakói. Csakhamar felfedeztük, hogy hozzánk hasonló civilek százai nyüzsögnek a barakkok környékén. Ungvár környéki magyar falvakból hurcolták el őket, s már több mint egy hete voltak Szambor lakói. De voltak itt bodrogköziek, beregszásziak és más tájról valók is.
