Irodalmi Szemle, 1990
1990/8 - Csóka Ferenc: A bolt; Furcsa eset (novellák)
Furcsa eset- Jaj, uram, éppen a múlt héten fogyott el az utolsó... Ha új szállítmányt kapok, megígérem, magának külön félreteszek egyet!- A fene egye meg! Ezek a mai viszonyok! - morgolódtam egy sort, aztán köszöntem, és sugárzó tekintettel kiléptem az utcára. Amíg a boltban voltam, elvonult a vihar. Vidáman sütött a nap, sugarai gyengéden simogatták az arcomat, melengették testemet. Tudtam, ezentúl a kis boltos állandó vásárlója leszek. FURCSA ESET Egyenletes, sárga fény derengett mindenhol. Háta, oldala néha hozzáért a tükörsima falhoz, mely oly szorosan ölelte körül,, hogy megfordulni sem tudott. Fogalma sem volt arról, honnan, mióta és mi^rt jön, még azzal sem volt tisztában, hogy hova igyekszik ily csökönyösen. Többször jeges rémület kerítette hatalmába, félt az őt körülvevő ismeretlenségtől, és rettegett a borzalmaktól, melyekben netán része lehet. Nem pihent egy pillanatig sem. Úgy érezte , ha megáll, könnyű prédájául esik a reá leselkedő szörnyűségeknek. Ment, egyre csak ment, s közben azzal ámítgatta magát, hogy nem a halálba, hanem a szabadulás felé tart. Időként alaposan szemügyre vette az előtte tátongó egyhangúságot, aprócska fogódzót, biztonságos támpontot keresett törékeny emlékezetében és pillanatnyi tapasztalásaiban. Néhányszor nagyot dobbant a szíve örömében, ám pillanatokon belül rá is ébredt, csupán vágy teremtette képeket lát... Amikor aztán valóban szembe jött vele valaki, már oda sem figyelt. Csak akkor tudatosította a másik hús-vér mivoltát, amikor az orra már majdnem az idegen orrát érte. Egész testében szétáradt a boldogság, s érezte, hogy a másik is örömmámorban úszik. Csillogó szemmel, elszoruló torokkal kérdezte:- Maga honnan jön és miért van itt?- Éppen ezt akartam kérdezni én is... - mondta az idegen elkeseredetten. Sokáig hallgattak. A reményvesztettségtől szerteszét szaladó gondolataikat igyekeztek tervvé, eszmévé összeterelni. Végül az idegen szólalt meg, hangjában tanácstalanság érződött:- Most mit csináljunk?- Menjünk továbbra is előre... - mondta ő, de azon nyomban rá is döbbent, hogy ez teljességgel lehetetlen...- Igen ám, csakhogy először el kellene döntenünk, melyikünk megy a helyes irányba... - érezte meg a probléma lényegét a másik is.- Mert ebben a szűk valamiben egymás mellett elmenni nem lehet... De ha meg tudod nekem magyarázni - váltott tegezésre hogy miért a te előréd a jó irány , akkor én szívesen megyek hátra... Ismét hallgattak. Közben reménykedve fürkészték egymás tekintetét - mindkettő a másiktól várta a megoldást. Ó törte meg a csendet:- Tudod mit? Annak az égvilágon semmi értelme, hogy az egyikünk hátra menjen, a másik pedig utána... Akkor pedig a cél ugyanúgy lehet a hátunk mögött, mint előttünk! Javaslom, menjünk mindketten hátra, akkor kétszer annyi az esély, hogy valamelyikünk rátalál valamire! Ha egyáltalán van valami...
