Irodalmi Szemle, 1990
1990/8 - Monoszlóy Dezső: „Kóborló elődöm, Tinódi Sebestyén” (tanulmány)
„Kóboroló elődöm, Tinódi Sebestyén“ hetetlen. Versének elejét mégis elismétlem. Legalábbis azokat a szakaszokat, amelyek összefüggéseket felidézőek, s legalábbis odáig, ahol még nem kopik el a vers gondolatritmusának az ereje. Rólad gondolkozom hideg őszi estén kóborló elődöm, Tinódi Sebestyén, te is keseregtél végvárak elestén, míg nemzeted vérzett fájdalmak keresztjén. Egy legyen a magyar és egy a keresztény, ezt hirdette lantod, Tinódi Sebestyén, ím ezt hirdetem most, végvárak elestén, amíg fajuk vérzik fájdalmak keresztjén. Kóbor lantos lettem, lantomnak szavára figyelt már Kolozsvár, figyelt Patak vára, Munkács, Ungvár, Pozsony, Léva, Losonc vára, a magar vágyaknak voltam a futára. Ragasztója lettem minden széthullónak: amennyi ereje van az igric-szónak, amennyit kimenthet egy kis élet-csónak, ha világra szóló árvizek bomolnak. A kóbor igric-előd és Mécs igric-üzenetének a tolmácsolásából ennyi elég is. Ha tovább mondanám, félő, valamiféle szeretet-pantheizmusba olvadna a vers, szirupban fürösztené az előd-igric szikárabb és szurtosabb alakját. Ennyi elég a versből ahhoz is, hogy Mécs Lászlót magam elé idézzem: Nem szólok a származásáról, a gyerekkoráról sem, ki-ki keresse ki magának az ehhez tartozó adatokat. Én a vele való személyes találkozásommal kezdem, bár ennek a találkozásnak az emlékét jóval később jegyeztem fel, az Aranygyapjú megjelenésekor, olyan időben, amikor már nem az újkori kóbor lantos felrázó hangja zengett: egy megfáradt öreg pap várt a halálára. A harmincas évek közepén fehérben és kékben - és fehéren és kéken is, mert ibolyaszínű szeme, szőke, hullámos haja érzelmileg is ezt a hangulatot sugallta - egy átszellemült arcú pap lépett a gödöllői premontrei gimnázium dísztermének dobogójára, Mécs László. Az öreg diákok már többször találkozhattak vele, címek szerint követelték az újabb és újabb verseket, a Hajnali harangszó, a Rabszolgák énekelnek, a Vigasztaló, Az ember és árnyéka, a Bolond Istók bábszínháza, az Üveglegenda, a Legyen világosság, és a Megdicsőülés című addig megjelent köteteiből. Reverendája sem hathatott meglepően ebben a környezetben, hiszen az első sorokban tanáraink, prefektusaink, a rektor, a perjel, valamennyien hozzá hasonló szerzetesi egyenruhában ültek, és hallgatták. Annak, hogy rám, a kisdiákra, mégis a meglepetés erejével hatott, más oka volt: ő volt az első eleven költő, akivel találkoztam. Akkoriban még nem tudtam, hogy Babits Mihály, Kosztolányi, József Attila, Füst Milán, Kassák, Szabó Lőrinc kortársa ő, még kevésbé, hogy ezek a későbbi eszményképeim nem sokra becsülik
