Irodalmi Szemle, 1990

1990/8 - Bohumil Hrabal: Zsebcselek (Kérdező: Szigeti László)

Zsebcselek

már Önnek, hogy gépemnek olykor nyolc percenként egy oldal az áteresztő képessége. Amikor meg Kladnóban dolgoztam négy évig, minden második héten délutáni műszak várt. Az volt az ajándékok ajándéka, délelőtt írtam és ez nagy megtiszteltetés volt, én voltam az időkirály. Ma elég annyi, amit Hrubín szokott nekem mondani: - Hallod-e, Bohuš, te is ilyen nyomorultul vagy? Ha ki kell töltenem egy utalványt, és el kell vinnem a postára, nemcsak az a nap, hanem a következő is szart ér, mondd, te is így vagy ezzel? - Akkor így feleltem: - Még nem, František. Komolyan beszélsz? - Ma már tudom, hogy én is ugyanúgy állok, mint akkor František. Lemásoltam magamnak Oskar Kokoschka siralmát, hogy amikor fiatal voltam, egy hónapig tartott a vasárnap, ma pedig az esztendő kevesebb a hétnél. Na jó, de amikor fiatal voltam, nem írtam, csak olvastam, olvastam. Rendetlenkét, amit már emlékezetből fújtam, és hemperegtem a nevetéstől. mint Pepin bácsi, és újra meg újra elolvastam. És szemlélődtem. SZIGETI: Már itt is vagyunk Pepin bácsinál, a családi beszélgetéseknél, a históriáknál, amiket az édesanyja, Pepin bácsi, a sörgyári munkások és a nymburkiak meséltek Önnek.

HRABAL: Nekem mindig volt egy bizonyos fokú komplexusom az anyámmal szemben. Azoknak a fiúknak, akikkel barátkoztam, olyan anyjuk volt, akik úgy néztek ki, mint a mamák, volt kötényük, maszatosak voltak a munkától, szóval mindennapi asszonyok voltak, míg az én anyám inkább olyan volt, mintha a nővérem lett volna. Mindig nevetett, imádta a színpadot, s én sajnálkoztam, hogy nem olyan, mint a többi édesanya. Amikor tízéves voltam, hozzánk költözött Pepin bácsi, nálunk lakott és étkezett, a sörgyárban dolgozott, úgyhogy az egész család olyan volt. mint egy körhinta, és a tengely, amely körül forgott. Pepin bácsi volt. Mi pedig kérdésekkel halmoztuk el, ezek néha erősen értelmetlenek voltak, úgyhogy én a gyermekkoromból csak Pepin bácsira emlékszem, meg mindarra, amit mondott, s arra, mivel provokáltuk, hogy beszéljen. Nálunk a sörgyárban folyton Pepin bácsi rikoltozása hallatszott, meg a kacagásunk, meg a kusza szövegeink, amolyan elvetélt, bizonyos értelemben dadaista szövegroncsok. Persze, nem a zürichi dadaizmus értelmében, mert az a háború és a világ abszurditásával a szöveg abszurditását állította szembe, hanem a prágai dadaizmuséban. A prágai dadaizmust mint fogalmat Teige, Nezval, tehát a poetisták használták. A Világ, mely illatozik című tanulmányában írt is Teige erről a dadáról valamikor a harmincas években, sőt, azt hiszem, még színházban is adtak prágai dadát. Vagyis zsebcselt.

SZIGETI: 1927 elejére gondol-e, amikor a Felszabadult Színház két társulatra szakadt s az egyik Jirí Frejkával és František Buriannal létrehívta a Dada Színpadot? Vagy a Novákékhoz címzett Színházra, a mai ABC elődjére, ahol 1931-től Felszabadult Színház néven Voskovec és Werich dadaista és lirizált humor felé terelték színházszemléletüket? Vagy Burian 1933 végén született „D"-jére? HRABAL: Mindre, amelyik a prágai dadát közvetítette.

SZIGETI: Amelyek művészi szemléletét intellektuális törekvések határoztak meg?

HRABAL: Én ezt a prágai iróniának mondanám. Képviselői Chaplinből indultak ki, s az amerikai groteszk filmek, a régi olasz commedia deľ arte hagyomá