Irodalmi Szemle, 1990
1990/8 - Miroslav Kusý: A nem-szlovák jelenség (tanulmány)
A nem-szlovák jelenség rok és ukránok aránya 9:4. Bár a tanács nem képviseleti szerv, ez az adat jól jellemzi a két nemzetiség helyzetét. Mire az írásban eddig jutottam, nyilvánosságra hozták a legutóbbi, 1986-os választások eredményeit: a SZNT-ben 18 a magyar, 4 az ukrán képviselő. A legújabb, 1985. évi statisztkai évkönyvből viszont arról értesülök, hogy a magyarok lélekszáma 567 OOO-re nőtt (1983-ban, Szlovákiában), az ukránoké változatlanul 37 000. Ez annyit jelent, hogy egymáshoz viszonyított arányuk tovább torzult: 1 magyar képviselő ugyan 10 %-kal kevesebb választót képvisel (31 500), 1 ukrán vizsont lényegesen kevesebbet 9 250-et!). Eddig ugyanis az ukrán képviselet 2,8-szoros volt, most pedig már 3,3-szoros a magyarok rovására. A SZNT-ben az ukrán képviselet ezzel 2 %-ról 2,7 %-ra emelkedett, bár az ukránok továbbra is csak a lakosság 0,7 %-át teszik ki. Az igazság kedvéért persze el kell ismerni, hogy az SZNT-ben immár 12 %-os a magyar képviselet, ami, ha eltekintünk az ukránok mandátumainak aránytalanságától, már inkább megfelel a Szlovákiában elfoglalt helyüknek. Persze ebben az összefüggésben tisztában kell lennünk egy alapvető ténnyel: a mi létező szocializmusunkban a képviseleti elv teljesen formális és a hatalom által manipulált. A magyarok számára éppoly közömbös, ki is képviseli őket, mint a szlovákok vagy a csehek számára. Nemzetiségi szempontból ennek a képviseletnek gyakorlati jelentősége csak a legalacsonyabb szinten van: a helyi nemzeti bizottságokban, ahol a közösségek mindennapi életének gondjait intézik. Minél magasabb szintű egy-egy képviseleti szerv, annál inkább a hatalom érdekeinek kifejezője az állampolgárok érdekeivel szemben. Egy magyar nemzetiségű állampolgárt korántsem azért választanak be az SZNT-be, hogy a magyar kisebbség specifikus nemzetiségi érdekeit képviselje és védje, hanem azért, hogy a kormány és a párt „nemzetek fölötti“ hatalmi érdekeit érvényesítse. Képviselőt nem a magyar állampolgárok, hanem a párt és a Nemzeti Front jelöl- ahol a magyar kisebbség egyáltalán nincs képviselve, tehát a jelölést semmilyen módon nem befolyásolhatja. Egy ilyen képviselőjelölt magyar nemzetisége pusztán formai jegy, amelyet csak a választási matematika és nem az adott mandátum küldetése szempontjából vesznek figyelembe. A rezsim így gond nélkül betarthatja a képviseleti szervekben az arányszámokat. Nem kerül ez számára semmibe: mindig akad elegendő elnemzetlenedett és „meggyőződéses“ kommunista magyar, hogy a hatalom elsődleges érdekeinek veszélyeztetése nélkül „reprezentálhassa“ a magyar kisebbséget ezekben a szervezetekben. Ami tehát a magyar és ukrán képviselet szembetűnő aránytalanságát illeti, az nem elsősorban amiatt érdekes, hogy a magyarok engedélyezett képviseleti jogai talán jelentősen meg lennének nyirbálva (más lapra tartoznak a „nem engedélyezettek!“), hanem inkább az ukránok abszurd preferálása miatt, még a szlovákokkal szemben is (ami az egy képviselőre jutó választók számát illeti; nyilván Valamiféle „jóindulat“ kimutatása és talpnyalás ez a Szovjetunió irányában). 'I Más, és a mai viszonyaink között nagyon érzékeny, a mindenkori körülményektől eltekintve is különösen fontos a nemzetiségi iskolarendszer kérdése. Az 1983/84-es iskolaévben az összes szlovákiai óvodás 9,5 %-át alkották a magyar gyerekek. Az összlétszámból azonban csak 6,5 % jár magyar óvodába. A magyar anyanyelvű iskolakötelesek számaránya Szlovákiában 9,5 %-ot tesz ki.
