Irodalmi Szemle, 1990
1990/8 - Miroslav Kusý: A nem-szlovák jelenség (tanulmány)
A nem-szlovák jelenség Ad 1) Egy bizonyos hatalmi rendszer nemzetiségi politikáját nem emelhetjük ki politikája egészéből, politikai koncepciója egészéből, és nem ítélhetjük meg önmagában, „in abstracto“ - csak a rendszer proklamációi és jelszavai, hivatalos szövegeinek betűje szerint. Ezért a nálunk létező szocialista rendszer nemzetiségi politikáját is csak a rezsim totalitárius politikájának részeként értelmezhetjük, melynek jellege és elégtelensége ebben a szférában sajátos módon prezen- tálódik és koncentrálódik; éspedig azért, mivel itt a sok megpróbáltatásnak kitett nemzeti tudat, a fenyegetett nemzeti sajátosságok és nemzeti integritás, különböző külső körülmények hatására közös területre került, ill. közös államba kényszerült etnikumok konfliktusokkal terhelt viszonyainak nagyon érzékeny és e végeken még mindig feldúlt talaján jelentkezik. A demokratikus és totalitárius politika különbsége abban áll, hogy míg az előbbi a polgárok, választók prioritást élvező érdekeinek rendelődik alá, az utóbbi elsősorban a hatalom érdekeit szolgálja. És a hatalom az érdekeit önmaga fogalmazza meg: lehet ez a „szocializmus építése“, az „uralkodó munkás- osztály érdeke“, az „össztársadalmi érdek“, a „szocialista haza fejlődésének erősítése“ stb. A totalitarizmus itt létező szocialista rendszere, nemzeti és nemzetiségi politikájának lényege ebben az értelemben azonos a rendszer kultúr-, vallás-, isko- la- stb. politikájának lényegével. Ha a demokratikus egyház- és valláspolitika lényege elsősorban az, hogy biztosítsa a hívő állampolgárok és egyházi szervezeteik specifikus és semmivel nem helyettesíthető érdekeinek érvényesítését a hatalom által, addig a totalitárius egyház- és valláspolitika elsődleges feladata a hatalom érdekeinek a biztosítása a hívők és egyházi szervezeteik felhasználásával. Ugyanez érvényes a létező szocializmus totalitárius nemzeti és nemzetiségi politikájára is: számára az állampolgárok specifikus és semmivel nem helyettesíthető nemzeti érdekei nem célok, hanem eszközök saját céljainak elérésére. És ezekkel az érdekekkel ennek megfelelően is bánnak. Az ilyen totalitárius politikának megvannak a maga ideológiailag definiált, hosszútávú stratégiái, és közvetlen, pragmatikus, rövidtávú taktikai céljai. Ha megmaradunk az előbbi párhuzamnál, egyház- és valláspolitikájának végső célja „az emberek tudatában létező vallási előítéletek" likvidálása, tehát a hívők specifikus és helyettesíthetetlen vallási érdekeinek és szükségleteinek likvidálása mindazzal együtt, ami ezeket az érdekeket és szükségleteket létrehozza - tehát egyáltalán a vallásnak mint a „nép ópiumának" és főleg intézményeinek megszüntetése. Vagyis minden, a kommunistától eltérő hitnek a megsemmisítése. Ugyanez érvényes a kommunista nemzeti és nemzetiségi politika stratégiai céljaira is. Ez abból az elméleti koncepcióból indul ki, hogy a nemzetek az emberiség fejlődésének történelmileg meghatározott produktumai. A fejlődésnek egy bizonyos - meglehetősen magas - szintjén keletkeztek, s egy további szinten meg is szűnnek: feloldódnak az univerzális kommunista emberiségben. A kommunista nemzeti és nemzetiségi stratégia célja elősegíti ezt a fejlődést a „nacionalista csökevények“ fokozatos lerombolásával, a nemzeti sajátosságok, specifikus nemzeti érdekek és szükségletek fokozatos likvidálásával, az asszimilációs folyamatok támogatásával.
