Irodalmi Szemle, 1990
1990/7 - Mészáros András: Filozófia mint játék, játék mint teremtés, avagy Ars combinatorica (Franbauer Gábor: A magány illemtana)
Mészáros András (Logika II.) Itt már a nyelv a benne rejlő minden misztikummal, elfelejtett jelentésekkel és tartalmakkal, a szómágiával egyetemben létmeghatározó, ergo: létmagyarázó erővel bír. Eszerint aztán a válaszok kulisszák, amik előtt is, mögött is zajlik a világszellem írta-rendezte-ját- szotta előadás. „Nem mind az. aminek látszik. A világ eszerint igazán csak vil-ág; amilyen előttünk az ága. olyannak vagyunk hajlandók tartani a vil elemet is. Pedi^ a növényeken láthatjuk, hogy az ág nem a növény maga. hanem csak annak átga-része. így ez a világ is, amely előttünk mutatkozik, még nem a v/7-elem, hanem csak ennek ága, része. De az ág is kétféle. Egyik a föl-, másik az a/-világ. A fölvilág idefenn van az emberek között, csakúgy mint az alvilág is. A fölvilág józanságot követel (értelmet, észt), míg az alvilág az álom (érzelmek, irracionalitás) birodalma.“ Ez a szöveg nem „a scholasztika megdicsőülésé“-nek dokumentuma, csak egyszerű múlt századból származó idézet, „absztrakt kaland", amelyben „Megjósolom, ami volt.“ (Deduktív történelemelmélet) Avagy: „Minden pillanatunk szakadék, melynek mélye az öröklétbe vész...“ (Egy létmetafora kifejtése) Tehát szükség van arra a kapaszkodóra, amelyen lábunkat megvetve balanszírozhatunk al- és fölvilág, ittlét és öröklét, én és nem-én, lét és nem-lét között. Lehet ugyan választani a józanság és az álom között, megkockáztatva, hogy elveszítjük az egész élményt, de biztonságot nyerünk a lezárt horizonton belül. Aki azonban a „hajlékony szubsztanciák spirituális résébe" szeretne befurakodni és találkozni ott az angyalokkal, eme sem ilyen, sem olyan és mégis mindent igérő lényekkel, annak nem szabad egyszer s mindenkorra választania. Axiómáit úgy kell megfogalmaznia, hogy megengedhessék az „igen"-t és a „nem“-et is, az „így is“ és az „úgy is" lehetőségét. Mert mi is az alapkérdés? A reflexió, az írás, a létrögzítés szempontjából az, hogyan kapcsoljam össze a majdnem teljesen megragadható „egy"-et az állandó elillanó, szerte- foszló, de mégsem teljesen illúziószerű „egész“-szel, az „egyek“-kel. (Kíváncsi lennék, kinek van olyan imaginációs képessége, hogy az „egyek"-et képszerűvé, tehát nem-nyelvivé változtatná!) Az életvitel oldaláról az, hogy a „fölvilág" megkövetelte józanságot miképpen egyeztessük az „alvilág" érzelmeivel. A metafizika aspektusából pedig az, hogyan helyezzük el a racionalitás logika-uralta szigetét az irracionalitás tengerének ködbe vesző végtelenében. Ezek azok a kérdések, amelyeket feltalálni vélek Farnbauer válaszai mögött. Hűnek maradva saját axiómámhoz azonban rögtön rá kell bólintanom arra az állításra, hogy eme válaszok több más ambícióval is bírnak. Sőt, az alább következő konstrukció inkább talán a szöveg általi megszólítottságom belső szerkezete, mintsem a szerző eredeti gondolatainak a jelentése. De hát mit érdekel engem a szerző maga? Hiszen az ő szándékai teljesen mellőzhetőek a másik személy számára. (Ez utóbbi állításom a modern hermeneutikával alátámasztható.) Az elemzett szöveget átvilágító (látens) axióma - szerintem - a következő megfogalmazás, amelyben a meglepetés erejével tör a felszínre, hogy talán nem is a szerző írja a verset. hanem a vers formálja önmagát: „Jól megírom, és igaz lesz. pedig nem is gondolkodom. Igaz, ahogyan az Idő igaz.“ (Nem fogok többet gondolkodni)
