Irodalmi Szemle, 1990

1990/1 - Barack József: Látogatás (elbeszélés)

A Vezető hosszú országlása során először látogatta meg ezt a zömmel nemzeti kisebbség lakta vidéket. Megtekintette az országrész legnagyobb mezőgazdasági kombinátját, a gigantikus méreteivel hivalkodó vlzierőmű- vet, majd bevett s országszerte módfelett népszerűnek tartott szokásához híven levizitált egy találomra kiválasztott családnál.

Nagy V. Gábor öntött magának egy pohárka konyakot, s a késő éjszaka bársonyos csöndjében néhányszor lejátszotta a képmagnóra felvett rövid Híradó-részletet. A konyak kínzó énségérzetet keltett henne. Enni azonban már nem mert. Nehogy lidérces álmokat okozzon a megtömött bendője. Meg a leikébe szivárgó balsejtelem.

2

Másnap reggel igyekezett úgy visszagondolni az egészre, mint egy rossz álomra, amely előbb-utóbb úgyis szertefoszlik, tovaillan a tudatából. Reggeli foglalatosságai közepette egy új nap új lehetőségei, reményei mozgatták, terelgették szerte a lakásban — egyelőre meglehetősen tompán- bambán. Valahol mélyen, tudata távoli zugában érzett ugyan némi késztetést, hogy mintegy ellenőrzésképpen, ha már az álom nem űzte ki teljesen a fejéből — megnézze még egyszer a rövidke video-felvételt. Aztán a ká- vészagú konyhában egy váratlan pillanatban mozdulatlanná merevedett, s lezárta magában a dolgot: Nem tudok semmiről! Slussz-passz! — s még dobbantott is hozzá a lábával.

Eme belső eltökéltségének burka azonban nem sokáig állta a kül ostromait. Az utcára lépve, munkába menet még nem figyelt föl a háta mögött megforduló és összesúgó emberekre. A fonoda bejáratánál azonban már rá kellett döbbennie: nehéz nap vár rá.

Az aprócska, egyenruhás portás, aki eddig csupán az ablak mögül szokott kibiccenteni neki, most a fülkéjéből előjőve, vigyázállásban, szalutálva köszöntötte. Nagy V. Gábort — akiről egyébként kevesen tudták ebben a hatalmas üzemben, hogy a délutáni, még inkább az éjszakai műszakok alatt a raktár valamelyik csöndes zugába húzódva történeteket ír, vagy éppenséggel arról töpreng, hogy mit csinál valaki, aki egy történetet ír — majdnem röhögésre késztette ez a jelenet, ám a jótékony álmok s álmodozások után, melyekkel az éjszakák szokták megajándékozni, sosem volt kedve röhögcsélni. Ezúttal annál inkább nem, mert az öltözőhöz vezető úton a délelőttös asszonyok-lányok csoportjait látta vesztegelni. Mintha csak reá várakoztak volna . . .

Inkább megfutamodott. A porta mögötti kis parkon átvágott az igazgatóság épülete felé, hogy a vészkijáraton jusson be észrevétlenül a fonalraktárba. Itt meg a műszakvezetőbe botlott bele, akinek frissen öltött fehér köpenye klórosan illatozott. Lényegében ismerték egymást, hiszen a se- gédraktárosság is bizalmi beosztásnak számított az üzemben, de mondanivalójuk egymás számára mindeddig nem akadt.

Ezúttal azonban a műszakvezető nem elégedett meg a szokásos főbólin- tással. A köpenyét deréktájban pattanásig kifeszítő hasával eléje lépett, s a beavatottak közvetlenségével csak ennyit mondott:

— Mondja, fiatal barátom, hogy az istenbe csinálta ezt . ..? Mert ilyen