Irodalmi Szemle, 1990
1990/7 - Gál Sándor: Alagír (dokumentumösszeállítás)
Gál Sándor ,v látni, ahogy a sorból egy-egy fogoly a hóra dől... Nem tudni, ki az élő s ki a halott, hogy ki az élő és ki a halott... Tíz nap múltával beosztottak bányamunkára. Az ólombánya többszintes volt. Fúrógéppel és csákánnyal fejtettük a kőzetet hajnaltól késő estig. Minden magyar csoporthoz beosztottak vagy egy lengyel, vagy egy szlovák foglyot tolmácsnak. A kitermelt kőzetből külön kellett válogatni az ólomércet és a követ. A bányamély, a fagy s az éhség, majd a láz, a „rúzsa“ - a „jó halál" vitte a foglyokat, a bűntelen százakat. Miért? Mi bűne volt annak, aki élt, aki itt élt, s lett: kétszeres áldozat?! A foglyok között kitört az orbánc. Abba nagyon sokan belehaltak. Én is megbetegedtem. Levittek a kórházba, ahol egy ágyon két-három beteg feküdt. Negyvenfokos lázam volt, bedagadt a szemem, semmit sem láttam magam körül és semmire sem emlékszem. Amikor magamhoz tértem, mezítelen hullák között feküdtem, magam Is mezítelenül. Kiabáltam, s hangom után a csonttá fagyott hullák alól kiszabadítottak. Ruhát borítottak rám, így menekültem meg. 1945 nyara. A Kazbek esti fényei. Szépség. De ki látja, ki tudja s ki érti ezt azok közül, akiket a bányamély a felszínre vet?! Milyen fényre? Milyen fény az ott? Káprázat, hazugság az a fény; halott... Ahogy én emlékszem, 1945 nyarán azokat, akik nagyon legyengültek, a mi lágerünkből hazaküldték. Odahaza tőlük tudták meg rólunk az első híreket. Hogy hol s merre vagyunk, s hogy ki él még, s ki pusztult el a lágerekben... Mert volt nap, hogy húszán is meghaltak. Tudom, mert a temetkezési osztagban dolgoztam. Ilyen is volt a lágerben. A mi környékünkről abban a táborban, amelyben én is voltam, több mint kétszázötvenen haltak meg a magyarok közül. De a többség lengyel volt, főleg értelmiségiek, tanítók, ügyvédek, orvosok. A halottakat mezítelenre vetkőztették, úgy temették el. Télen, amikor a föld megfagyott, csak hóval takarták be a hullákat; éjszaka a farkasok széthurcolták a tetemeket. A halottakról tilos volt följegyzést készíteni. Akik ott meghaltak, azokat megfosztották nevüktől, nemzetiségüktől is... Az életükön túl még ezt is elvették tőlük... Az ember mennyit ér? Hiába a kérdés, hiába a szó. A hegyi szél elsodorja, szerteszórja kőre, fára,
