Irodalmi Szemle, 1990
1990/7 - Antanas Venclova: Halál Lisszabonban (elbeszélés)
Halál Lisszabonban kon. Látta őket fényképeken. Persze, az ültetvény ültetvény, az nem a litvániai birtok... De hát fontos ez? Az a lényeg, hogy a távoli ország bankjaiban tőkéjének nem kis része hever... Minden úgy alakult, ahogy ő várta, volt annyi esze, hogy előre gondoskodott magáról, mint ahogy barátainak többsége is - miniszterek, bankárok,’Kaunas gazdag emberei... Fabijonas Gliauda nagyon fáradtnak érezte magát. Már második hónapja vándorol egyik államból a másikba, városról városra, szállodából szállodába. Kordelija kezdetben félt, akárcsak ő, később, külföldön hamar magához tért, és kezdte otthon érezni magát. Furcsa dolog, hogy Kordelija, a kaunasi lakos, most mindenütt kitűnően érzi magát. Ha Fabijonas megkérdezi, az estét a vendéglőben vagy a táncteremben akarja-e tölteni, így válaszol:- Darling - valahol fölszedte az angol megszólítást, bár šanéiai lévén, csak németül tudott -, hát egész este a szállodai szobában unatkozzunk? Szeretném megnézni, milyen itt a közönség, és semmi kifogásom az ellen, hogy megigyunk együtt egy koktélt... Bár Fabijonasnak szúrt a szíve, és egyik gondolata Kaunusban volt, a másik pedig a távoli tengereken túl, szót fogadott a titokzatos Mona Lisa-mosolynak, amely most is megigézte, és szmokingját felöltve, feleségét karonfogva, a tükör mellett a lépcsőkön leereszkedett a vendéglőbe, a bárba vagy a táncterembe, s elüldögélt az üveg mellett, míg szokatlanul elegáns felesége (mit sem törődve azzal, ami a világban történik, külföldön beszerezte ruhatárát, amely bátran versenyezhetett a helybeli szépségekével) ismeretlen férfiakkal táncolt, németül társalogva a különböző nemzetiségű emberekkel, fehérekkel és mulattokkal, fiatal naplopókkal és komoly üzletemberekkel. Miután visszatért az asztalnál ülő férjéhez, elefántcsontból készült kínai legyezőjével legyezve magát, így szólt:- Darling, el sem hinnéd, milyen érdekes az a férfi, akivel most táncoltam! Tudod, spanyolul vagy portugálul beszél, de kitűnően megértettük egymást... O is ugyanazzal a hajóval akar utazni, amelyikkel mi, Rio de Janeiróba...- Kicsoda ő?- Valami konzul... Azt mondja, Brazíliában nagy földbirtoka van. Amikor megmondtam neki, hogy mi is oda igyekszünk, felajánlotta, hogy fogadjam el a társaságát... Ugye jó, hogy új ismeretségeket kötök, vagy nem? Idegen emberek közé kerülünk, ahol szükségünk lesz barátokra. Igaz-e, darling? ... A zenekar rég elhallgatott, és a katonák léptei is. Fabijonas Gliauda látja, hogy a fénylő hajú mulatt Kordelija kezéhez hajol, aki titokzatosan mosolyog, és valamit halkan mond neki. A zenekar már régen elnémult, a katonák léptei is, de szól a dzsessz, és felesége kering, kering, kering a tánc forgatagában... A lenyalt hajú mulatt Kordelija kezéhez hajol, ő mosolyog, aztán hahotára fakad -valamitől végtelenül boldog... Fabijonas pedig szomorú. Nem vidám dolog bo- lyongani egyik országból a másikba, városról városra, szállodából szállodába... Fabijonas Gliauda nyögdécsel. Halkan, nehogy Kordelija felébredjen. A szomszéd ágyban alszik, kis ökleit összeszorítva, arcához téve. Amikor visszatértek a szobába, Kordelija máskor csodálatos színű arca sápadt volt, halántékán kék ereket vett észre, panaszkodott, hogy fáj a lába, de nem mondta, mitől
