Irodalmi Szemle, 1990
1990/7 - Antanas Venclova: Halál Lisszabonban (elbeszélés)
Antanas Venclova Kordelija nélkül. Együtt utaztak el a nagy tó melletti földbirtokra, és Kordelija mindentől el volt ragadtatva. Igaz, ijedten bújt el Fabijonas széles válla mögé, amint meglátott egy békésen álldogáló tehenet vagy juhot - ő, a városlakó, azt hitte, hogy az állatok váratlanul rátámadnak és agyondöfik. Más körülmények között a hasonló viselkedést Fabijonas bizonyára ostobának és mesterkéltnek találta volna. De most egyszerűen kedvesnek tartotta - ez a karcsú, érdekes nő gyermekien naiv, és ez mintha még jobban kiemelte volna bájosságát. Akárhogyan is, Kordelija teljes jogú gazda lett a nyolcszobás lakásban és a földbirtokon. Új helyzete szemmel láthatóan kedvére volt. Igaz. Fabijonasnak úgy rémlett, hogy felesége kissé pazarló: túlságosan is gyorsan kezdte kidobálni a lakásból a régi bútorokat, és helyükbe új szőnyegeket és ebédlőbútort vett - a saját ízlésének megfelelőt. A tél derekán nagy fényűzéssel ünnepelte meg a születésnapját - a lakás tele volt vendégekkel, valamiféle újságírókkal, színészekkel, s bizonyos fiatal tacskókkal. De Fabijonas iparkodott vendégszerető házigazda lenni, pezsgőt ivott a vendégekkel, nézte, felesége milyen elegánsan forog a parketten hol ezzel, hol azzal, ám a legtöbbet valami neolitvánnal, egy sápadt fiatalemberrel, aki bizonyára nemrég kezdte borotválni a bajuszát meg a szakállát. Minden a maga medrében folyt, de reggel felé némely felvidult férfiak kezdték semmibe venni a házigazdát, elszívták a kisasztalon talált összes ha- vannaszivarát, amelyeket a díszvendégeknek tartott, és apuskának kezdték titulálni... Ezt a bizalmaskodást Fabijonas már nem tűrhette. Kordelija pedig csak táncolt és táncolt, forgott és forgott - úgy tűnt, nem tudja abbahagyni. Üde arca és nyaka kipirult, szeme csillogott, a patefon pedig csak szólt, harsogott tovább... ... Nem, ez nem patefon, ez fúvószenekar, s amit játszik-induló... Sőt, hallani, mint csattog a katonák bakancsa a kövezett úton - cgy-kettő, egy-kettő, egy- kettő... Furcsa, a katonákkal van tele itt is minden, mint egész Európában... Mennek, masíroznak, és senki nem tudja, merre tartanak és miért... Vajon elaludt? Minden lehetséges. Azt mondják, ha nem emlékszel, hogy aludtál-e, úgy valóban aludtál... Az ablak nyitva, és az erkélyen át neonreklám fényei törnek át, zöld, vörös és kék fényben játszva: Már teljesen reggel volt (tél derekán történt), amikor Kordelija vendégei kezdtek elszéledni. Fabijonas nagyon kifáradt, s a tény, hogy az a piszkos alak apuskának szólította, felháborította. De nem akart féltékeny mamlasz lenni, hát együtt nevetett a többiekkel. Aztán hirtelen elsötétült a szeme, be akart zárkózni a hálószobába, ám ez udvariatlanság lett volna, azon túl nem hagyhatta magára Kordeliját a neolitvánnal... Kordelija pedig táncolt és táncolt, teste hozzásimult a neolitván frakkjához, amelyet bizonyára először öltött magára... Hogy megváltozott a világ! Ki lakhat most a házában? Bizonyára valami bolsevik komisszár. És a birtokán... Azt mondják, a nagybirtokon kolhozokat hoz: nak létre, vagy már meg is alakultak. Persze, ha Fabijonas Gliauda Litvániában marad, ma már nem lenne életben... Jó, hogy már nem bankigazgató. Nem butább, mint sok ismerőse. Hisz csak pár éve, hogy bizalmas emberei a tengeren túli messzi vidéken fazendát vásároltak neki. Azt mondják, ott nagy forróság van, a negritók arcáról csurog a verejték, a kutyás felügyelők fehér ruhába öltöznek, és a fejükön olyan kalapot hordanak, amilyet az angolok viselnek a gyarmató- '
