Irodalmi Szemle, 1990
1990/7 - Antanas Venclova: Halál Lisszabonban (elbeszélés)
ANTANAS VENCLOVA HALÁL LISSZABONBAN Sofija halála után Fabijonas Gliauda újra megnősült, mihelyt világossá vált számára, hogy a nagy gazdaságnak, jobban mondva a földbirtoknak asszonyi kézre van szüksége. Borzasztó volt magányosan föl-le járnia Kestutis utcai nyolcszobás lakásában. Megboldogult felesége sogáig betegeskedett, és őszintén szólva, a földbirtokot, akárcsak az új kaunasi házat, nem ő vezette, hanem idegen emberek - gazdasági vezető, a szobalányok, a szakácsnők. Miután Sofiját a drága tölgyfa koporsóban a Vytautas sugárút melletti temetőben leengedték a sírba, s a barátok és ismerősök elszéledtek, Fabijonas visszatért a lakásba, ahol annyira szerencsétlennek, elhagyatottnak érezte magát, hogy azonnal döntött - újra kell nősülnie... Kordelija Fabijonas bankjában dolgozott. Fabijonas jól emlékezett, már akkor észrevette Kordeliját, amikor a magas, elragadó szőkeség Mona Lisa-moso- lyával először lépett be a dolgozószobájába. Egy pillantást vetett karcsú, vonzó alakjára, arcának és nyakbőrénck csodálatos piros színére. Még most is emlékezett első fölvillanó gondolatára: vajon milyen lehet meztelenül? Egy ötvenéves férfi hétköznapi, normális gondolata. Később ez a gondolat ötlött fel benne, ahányszor csak Kordelija belépett a dolgozószobájába, vagy ha a lépcsőn találkozott vele, vagy az ablak mellett ülve látta az ügykezelő teremben. Nagyon gyorsan megtudta, hogy Kordelija özvegy. Férje tiszt volt, valamiféle hadnagy. A főkönyvelő ezt-azt meséjt Fabijonasnak, hogy a tiszt mindenét elvesztette hazárdjátékon, aztán kezdte a zálogházba hordani a felesége ruháit, végül is agyonlőtte magát. Igen, igen, ez a nő nem elvált, hanem özvegy. Úgy látszott, gyakorlatias nő volt, kitűnően gépelt, könyvelési tanfolyamot végzett - az ilyen felkészültség nagy hasznára lehet az életben. Fabijonas Gliauda később hol a Metropolban, hol a Versailles-ban találkozott Kordelijával, és egyáltalán nem csodálkozott rajta, hogy az özvegy tetszik a férfiaknak. Ő azonban valahogy büszke volt, viselkedésében nem fedezhettek fel erkölcsi lazaságot, mindenkire titokzatos Mona Lisa-mosolyát árasztotta, amelyről úgy tűnt, senkinek nem ígér semmit. Fabijonast egyre jobban érdekelte az alkalmazottja, de nem engedhette meg magának, hogy mindenki szeme láttára közeledjék feléje. Várta a pillanatot, amikor tanúk nélkül beszélhet Kordelijával, bár maga sem tudta, hogyan kellene alakulnia viszonyuknak. És lám, az alkalom teljesen váratlanul felkínálkozott. Alighogy megebédelt.
