Irodalmi Szemle, 1990

1990/7 - Martin M. Šimečka: A félelem (elbeszélés)

MARTIN M. ŠIMEČKA

A FÉLELEM

Mélyen zengő infrahang bizsergette a bensőmet. Becsukott szemmel, összegömbölyödve feküdtem, de ha kinyitottam volna is a szememet, akkor sem láttam volna semmit, még egy halvány fénysugarat sem. Képzeletemben Jochan jelent meg, ahogy gondtalanul ül a volán mellett, és szokásához híven fütyörészik.

A sors szereti a paradox helyzeteket, egyébként nem hozott volna össze egy ilyen emberrel, mint Jochan. Talán egy éve, hogy életemben először stoppoltam, akkor is csak azért, mert lekéstem a vonatot. S ki áll meg nekem? Jochan. Azóta rendszeresen találkoztunk, átutazván Európán többször elhozott Prágából Pozsonyba, s így az útiköltségemből egy százast meg tudtam menteni.

Kék kamionjának vezetőfülkéjében édesen illatozott a Nyugat Jacobs Mo- narchja, Kent cigije; talpunk alatt jótékonyan zümmögött a diesel, amit Tina Turner rekedtes hangja egészített ki. Sajnos európai makaróninyelven beszélt, erős görög beütéssel. Nagyszerűen megértettük egymást, folytatásokban mesélte el forgatagos életét.

Jochan, a görög srác, Athénban született. Apja, aki tengerész volt, gondolt egyet, s áthajózott Dél-Amerikába, anyja megvárta, míg fia eléri a tizennyolcat, aztán ő is odébbállt. Nincs senkije, de nem is vágyik társra, neki megfelel, hogy Európában csavaroghat, s biztos vagyok benne, ha egy országban születtünk volna, ellenségek lennénk. Arcát egy V alakú sebhely csúfítja, bal lábára sántít.

Míg három évig légiósként harcolt az angolai őserdőben, addig otthon szép sorjában gyűltek a drachmák a kamionra. Az ujjain próbált utánaszámolni, hány négert küldött a másvilágra, de mivel nem emlékezett valamennyi gyilkolására, csak a legkedvesebbeket emlegette. Tíz méter távolságból kést dobott egy fehérekre vadászó férfiba, aki épp akkor húzta meg puskája ravaszát; egy következőt pedig a golyószóró tusával taszította be a folyóba, ahol már idegesen tá- togtak a krokodilusok.

Hitetlenkedve csóváltam a fejemet, de ő csak nevetett, s legyintett, hogy ez még mind semmi. Két szövetséges törzs megtámadta őket, felgyújtotta a táborukat, majd szép sorjában lepuffogtatta őket. „Csakhogy Jochannak van gógyija“, mutogatott a homlokára. Ha jól értettem, tetőtől talpig lefújta magát a tűzoltókészülékkel, s a sátrak közt átkúszott a dzsungelba. Három hétig vándorolt, míg elért Nigériába, kapott egy golyót a lábába, egy másik az arcát hasította fel, de most itt van, él és virul, a saját kamionjában ül, és paradicsomot szállít Hamburgba!