Irodalmi Szemle, 1990

1990/1 - FÓRUM - Grendel Lajos: Reflexiók egy vita után

daságilag erős középhatalmak árnyékában tulajdonképen maga Európa is egy kissé provincia lett, s egy elaggott, birtokait vesztett arisztokrata benyomását kelti, aki megőrizte ugyan méltóságát és tisztes életszínvonalon él, de egykori hatalmát és tekintélyét sosem szerzi már vissza. Ugyanakkor az emberi faj fennmaradását veszélyeztető globális problémák minden nappal nyomasztóbb súllyal nehezednek ránk, s belekényszerítenek bennünket egy földrészeket átfogó integrációba.

Ezek a globális problémák azok, melyek arra késztethetnek bennünket, hogy felőlük nézve határozzuk meg magatartásunkat a vitás nemzeti kérdésekben, és forduljunk a múltunk felé. Merő anakronizmus a nemzeti szempontokat abszolutizálnunk egy olyan történelmi pillanatban, amikor éppen fölébük kellene emelkednünk. Ez nem azt jelenti, hogy a nemzeti problémáktól el kellene fordulnunk, netán a nemzeti hovatartozásunkat kellene megtagadnunk, hanem hogy úgy kell irányukba fordulnunk, hogy tudomásul vesszük: Európában a nemzetté válás folyamata lezárult, s mára a nemzetek között nagyobb integráció lett kényszer. Be kell látnunk azt is, hogy a nemzeti öncélúság nem alkalmas' arra, hogy az igazság igényével lépjünk fel múltunk értékelésével kapcsolatban. Ha napjaink globális problémáinak szemszögéből pillantunk vissza múltunkra, s ha véleményünkkel nem tartunk igényt semiféle történelmietlen, abszolút igazságra, azt is másképp fogjuk látni, amit eddig kibékíthetetlen ellentétnek láttunií. Írásom tárgyára vonatkoztatva: amit a közös múltunk szemléletében egymást kizáró igazságoknak tekinthettük eddig, azt a mai kor globális emberi problémáinak nézőpontjából megítélve egymást kiegészítő, komplementer igazságoknak is láthatjuk, s ennek fényében értelmét veszíti minden olyan kérdés, amely azt firtatja, a magyar vagy a szlovák félnek van-e igaza. Mondjuk ki végre: mind a kettőnek és egyiknek sem, mert nem ismerjük a történelem értelmét, tehát nem tudhatjuk megítélni, hogy kinek van igaza. Csak egymást kiegészítő részigazságaink vannak. Ebből a látszólag negatív tapasztalatból kellene végre levonnunk azokat a következtetéseket, amelyek megszüntethetik kölcsönös kommunikációs bénultságunkat. Talán soha annyira nem volt még össznemzeti érdek a világra való nyitottság, mint ma. Aki megragad a nemzeti öncélúságban, az amellett, hogy libanonizálja Közép-Európát, az idővel való versenyfutásban is lemarad.

A magyarországi szlovák értelmiségiek által kibocsátott nyilatkozat (lásd: Literárny týždenník 1989/27.) páratlan lehetőséget nyújt az egész magyar—szlovák problémakör újragondolására. Annál is inkább, mivel hasonló tartalmú és hasonló problémáktól feszített beadványt a szlovákiai magyarság is készített, nem is egyet (bár ezeket mindeddig, sajnos, nem publikálta). Régóta meggyőződésem, hogy a magyar—szlovák viszony egészét új alapokra kell fektetni, megfontolva minden történelmi tanulságot, s az ezekből levont következtetéseket a jövőre irányítva. Ügy vélem, erre éppen most érett meg az idő. Amikor elolvastam a szlovák értelmiségiek nyilatkozatát, első gondolatom az volt, hogy bármilyen különös, de potenciális szövetségesek vagyunk — ők, a magyarországi szlovákok, és mi, csehszlovákiai magyarok —, s hogy lehet szavunk a magyar—szlovák viszony egészének újragondolásában. Azon az alapon, hogy az anyanyelvhez való jog, annak egyenlő státusa a többségi nyelvek mellett olyan emberi jog, amelynek megnyirbálása bűntett, történjen az bárhol a világon. Hogy olyan elvről van szó, amelyet nem csonkíthat az a körülmény sem, hogy egy nemzeti kisebbség itt vagy amott kevesebb vagy nagyobb lélekszámban él. Ez a kérdés nem oldható meg semmiféle szimpla matematikával, és a statisztikai adatok, épp a kisebbségek különös frusztráltsága folytán, amúgy is megbízhatatlanok. Itt is, ott is. Ezeknek a problémáknak a megoldása éppen ezért nem a rossz ízű reciprocitás, hanem az elvként vállalt demokratikus Jogegyenlőség, és ami még fontosabb, a demokratikus jog- gyakorlat alapján rendezhető csak megnyugtatóan. De ez már csakugyan a politika és nem a szellem embereinek az asztalára tartozik.