Irodalmi Szemle, 1990
1990/7 - Václav Havel: Levél Gustáv Husákhoz (dokumentum)
Václav Havel liiletes, simára csiszolt és elcsépelt tapasztalatrészletek sorozatából áll, illetve olyasféle tapasztalat holt árnyaiból, melyet a társadalmi tudat már rég befogadott, s benne rég meghonosodott. Egy ilyen mű annak ellenére - vagy pontosabban: éppen ezért - mindig sokakat elszórakoztat, felcsigáz, meghat és magával ragad anélkül, hogy az igazi megismerés fényével bármit is megvilágítana, feltárna valami eddig ismeretlent, kimondana eddig ki nem mondott vagy új dolgo-i kát, eredeti és hatásos bizonyosságot, amit ez ideig csupán sejteni lehetett. Tó-: mören szólva: minthogy a reális világot imitálja, az ilyen mű lényegében hamisi képet ad a reális világról. Ami pedig a külső megjelenítési formát illeti, egyáltalán nem véletlen, hogy leggyakrabban abból a hordócskából merít, mely nálunk- tartalma beigazolódott ártalmatlanságának köszönhetően - hagyományosan a társadalmi hatalom (legyen az burzsoá vagy proletár) jóindulatának napsütötte platóján áll: a banalitás esztétikájáról beszélek, mely a kedélyes kispolr gári erkölcs dimenzióiban honosodott meg; a „humanizmus“ érzelgős filozófiájáról; a konyhai jovialitásról; a provinciális világfelfogásról, mely arra a hitre épül, hogy a világ egészében véve jóindulatú; arról az esztétikáról beszélek, melynek gerince a nyakas nacionalista önelégültség talaján álló, körültekintő köj- zépszerűség kultusza, mely a fellazítás, felaprózás és elsimítás elvéhez igazodik- ami a végén a „győz az igazság“ jelszó legalantasabb interpretálásának hamis optimizmusához vezet. A kormánypolitika ideológiáját szépirodalmi formában feldolgozó mű, amint bizonyára tudja, rendkívül kevés van, s szakmai tekintetben az a kevés is rossz. Ez nemcsak azért van, hogy nincs, aki ilyen műveket írjon, hanem bizonyárra azért is, mert lényegében - noha ez paradoxonnak tetszhet - hivatalos részről nem is kívánatosak különösebben: a mai valódi életfelfogás - a fogyasztói élet- szemlélet - felől nézve ugyanis, ha jelen lenne az irodalomban, ha szakmailag, megfelelő volna, és ha valaki figyelemmel kísérné, túlságosan ráirányítaná a figyelmet a „külső szférára“, túlságosan bántaná a régi sebeket, általános és radikális politikusságával túlságosan általános és radikális politikai reakciót váltana i ki, s ezáltal túlságosan felzavarná az állóvizet, amelynek a legmélységesebb nyugalomban kell maradnia. A mai társadalmi hatalom valóságos érdekeinek hasonlíthatatlanul jobban megfelel az, amit a banalitás esztétikájának neveztem. Ugyanis az igazságot jóval észrevétlenebbül, elfogadhatóbban. hitelesebben kikerüli, és a konvencionális tudat ezt természetszerűleg sokkalta könnyebben elfogadja, úgyhogy ez sokkal jobban megfelel a feladatnak, melyet a fogyasztói életfelfogás a kultúra elé tűz: ne borzoljuk hát a kedélyeket az igazsággal, inkább nyugtassuk azt meg - hazugsággal. Az efféle alkotások természetesen mindig túlsúlyban voltak. Ez ideig azonban legalább léteztek rések, melyeken át az olyan művek is nyilvánosságra kerültek, melyekről elmondható volt, hogy így vagy úgy a hitelesebb emberi önmegismerést közvetítik. Ezeknek a műveknek persze sohasem volt túl fényes a sorsuk, mert nemcsak a társadalmi hatalom ódzkodik tőlük, hanem a kényelmes és állhatatos konvencionális társadalmi tudat is; e termés azonban valamilyen rejtélyes módon, kerülőkkel és csak ritkán azonnal, végül mégiscsak elérte az emhert és a társadalmat, teljesítve ezáltal a kultúra társadalom-öntudatosító szerepét. i ) i
