Irodalmi Szemle, 1990

1990/1 - FÓRUM - Grendel Lajos: Reflexiók egy vita után

tásokkal meg-megszakított folyamatosság. 1989 tartalmazza 1918-at és 1848-at is. Hogy a magyar—szlovák együttélésről érdemben szólhassunk, és ne frázisokat szajkózzunk-vagy életképtelen, steril elméleteket gyártsunk, 1989-ből 1918 és 1848 tartalmait is újra ki kell bontanunk. Tanulságos lehet számunkra a történelem kutatása szempontjából az a néhány mondat, amelyet Hans-Georg Gadamer a modern hermeneutika alapművében, az Igazság és módszerben az autoritás és a hagyományok rehabilitása kapcsán mond: „Nyilvánvaló, hogy a szellemtudományokban nem beszélhetünk olyan értelemben a kutatás azonos tárgyáról, mint a természettudományokban, ahol a kutatás egyre mélyebben hatol a természetbe. Ellenkezőleg: a szellemtudományokban a kutatási érdeklődést, mely a hagyomány felé fordul, sajátosan motiválják a mindenkori jelen és annak érdekei. A kutatás témája és tárgya egyáltalán csak a kérdésfeltevés motivációja révén konstituá- lódik (kiemelés: G. L.). Ezért a történeti kutatást az a történeti mozgás hordozza, melyben maga az élet áll, s nem ragadható meg teleologikusan a tárgy felől, melyre a kutatás irányul.” Majd néhány sorral odább: „A természettudományok tárgya meghatározható ideális tisztaságában: az, amit a tökéletes, befejezett természetismeretben megismernénk; viszont értelmetlen lenne tökéletes, befejezett történelemismeretről beszélni (kiemelés: G. L.), s ezért végeredményben a kutatás magában vett tárgyáról való beszédnek sincs értelme.” (Id. mű, Bp. 1984)

Nyilvánvaló: ahhoz, hogy a magyar—szlovák kapcsolatokat (nem politikai, hanem emberi értelemben) új alapokra helyezzük, tisztáznunk kell azt a pozíciót, amelyet ebben a történelmi vitában elfoglalunk, s meg kell találnunk a kérdés- felvetésnek azt a mai motivációját, amelyről Gadamer is beszél. A történelmi múlt nem semmisíthető meg, nem tehetünk úgy, mintha' most csöppentünk volna ide valamilyen idegen bolygóról. Ám ez nem jelenti azt, hogy dogmaként kell tisztelnünk azokat az érveket, amelyek egy más korszakban születtek. Valamely történelmi esemény vagy eseménysor megítélése koronként módosul, annak függvényében, hogy a mindig jövőre orientált mindenkori jelen számára milyen arcukat mutatják az események. Meglehet, abból kellene kiindulni, hogy múlt mint olyan önmagában nem létezik, hanem mindig csak a jelen idő függvényében. Történelmi események értelmét kutatni fáradságos munka ás haszontalan is, amennyiben valami végső és letisztult értelmet akarnánk a történelemben találni. A történelemnek ilyen értelme nincsen, van viszont iránya, amint a jelenre is az a jellemző, hogy a jövőre orientált. A múlt értékelésének helyessége nem kis mértékben attól függ, hogy a jelen időben, amelyben élünk, meg tudjuk-e ragadni a történelmi fejlődés irányát. A magyar—szlovák problematika ilyen értelemben parciális vetü- lete az egyetemes történelmi fejlődésnek, s amennyiben ezt figyelmen kívül hagyjuk, érdektelen családi perpatvarrá degradálódik. Ezért úgy gondolom, ahhoz, hogy lehetséges legyen egy termékeny magyar—szlovák párbeszéd, három dolgot kell tisztáznunk: a szabadságra orientált ember helyét a nemzet közösségében, a nemzetnek a múltjához való viszonyát, és azt, hogy a nemzeti gondolkodás iránya összhangban van-e az egyetemes emberi fejlődés irányával.

Vegyük sorra ezt a három kérdést. Említettem már, hogy amikor megszületünk, nemcsak a világba, hanem egy nyelvbe is bele vagyunk vetve — illetve abba a kultúrába, amelyet ez a nyelv konstituált. Ha egyetértünk azzal, hogy az emberi élet értelme a velünk született és a neveltetésünk során szerzett tehetség és képességek maradéktalan kibontakoztatása a magánvaló világ értem-való világgá való átalakítása érdekében, akkor azt is el kell ismernünk, hogy létezésünk szabadságra orientált. Része vagyunk egy nemzetnek, de a nemzetnek úgy vagyunk része, hogy előbb önmagunk vagyunk. Azok az értékek, amelyeket tehetségünk kibontakoztatása révén létrehozunk, meghaladhatják a nemzeti kereteket, és nem minden esetben nevezhetők meg a nemzetfogalom kategóriáival. Más szóval: nem azért hozunk létre értékeket, hogy megfeleljünk egy kor nemzetfogalma értéknor