Irodalmi Szemle, 1990

1990/7 - Václav Havel: Levél Gustáv Husákhoz (dokumentum)

Václav Havel

gek bármelyike iránt - melyek mint embert megilletik még csírájában fel kell számolni olyképpen, hogy a hatalom láthatatlan keze beszorítja őt a lehetőségek azon nyomorult szférájába, ahol mint fogyasztó a központilag irányított piac korlátolt feltételei között tenghet.

Minden arra vall, hogy a társadalmi hatalom itt oly módon viselkedik, hogy az megfeleljen annak a lénynek, akinek egyetlen célja az egyszerű önfenntartás. Abbeli igyekezetében, hogy le ne térjen a legkisebb ellenállás útjáról, egyáltalán nem törődik vele, hogy ezért az emberi integritása elleni kemény támadással emberi mivoltának brutális megcsonkításával fizetnek neki.

Eközben ugyanaz a társadalmi hatalom szinte félelmes állhatatossággal legitimálja a saját forradalmi ideológiáját, az ember sokoldalú felszabadításának eszményével a kellős közepében! De a valóságban hol marad az ember, aki komplex módon, harmonikusan és hitelesen kívánja fejleszteni saját személyiségét? Hol marad az elidegenítő társadalmi berendezések fogságából kiszabadult ember, az életértékek misztifikált hierarchiájának és a pénz fetisizált hatalmának szorításából menekülő ember? Az ember, aki teljes lényével örül a szociális és a jogi igazságosságnak, aki alkotó módon részt vesz a gazdasági és politikai hatalomban, aki felemelkedett emberi méltósága magaslatára és aki végre visszatérhet önmagához? Ahelyett, hogy szabadon részt vállalhatna a gazdasági döntésekben, szabadon részt vehetne a politikai életben és részese lehetne a szabad szellemi fejlődésnek - a végén felkínálják az embernek a lehetőséget, hogy szabadon eldönthesse, milyen típusú hűtőszekrényt vagy mosógépet szerez be magának.

Vagyis: az előtérben ott áll a nagy humanista eszmények fennkölt homlokzata- és mögötte a szocialista kispolgár szerény családi házacskája! Az egyik oldalon bombasztikus jelszavak a szabadságjogok soha nem látott fejlődéséről és az élet soha nem látott strukturális gazdagságáról - a másik oldalon viszont a hajszára redukált élet soha nem látott szürkesége és sivársága!

A manipulációs nyomások az embert egy zabáló birkanyáj vakon engedelmeskedő és eltompult egyedévé degradálják. E manipulációs frakció hierarchiájának csúcsán - amint már jeleztem - egy rejtett és mindenható erő: az államrei?- dőrség áll. Talán nem véletlen, hogy éppen rajta illusztrálható különleges szemléletességgel, hogy milyen szakadék tátong az ideológiai homlokzat és a minden- ~napi valóság között: mindenki számára, akinek szomorú alkalma volt rá, hogy a saját bőrén ismerje meg ezen intézmény „munkakéziratát“, nevetséges kell hogy legyen a mód, ahogyan megpróbálják hivatalos magyarázatát adni e „csúcs“ lényegének: vagy talán azt kellene hinnünk, hogy az ezernyi apró besúgó, hivatásos spicli, komplexusos, álnok, irigykedő és rosszindulatú kispolgár és bürokrata szutykos nyüzsgése-mozgása, az árulásoknak, az alibizmusnak, a csalásoknak, pletykáknak és intrikáknak az undorító és bűzölgő gubanca annak a munkásnak a kézjegye, aki az ellenség cselvetéseivel szemben védelmezi a néphatalmat és annak forradalmi vívmányait? Hiszen az igazi néphatalom legnagyobb ellensége - ha nem állították volna a dolgokat a fejük tetejére - éppen az a mindenre hajlandó és semmitől sem irtózó kispolgár kellene hogy legyen, aki szánalmas, alázkodó emberi önérzetét felebarátai besúgásával gyógyítgatja;