Irodalmi Szemle, 1990
1990/7 - Václav Havel: Levél Gustáv Husákhoz (dokumentum)
Lxvél Gustáv Husákhoz mazkodás a rutinszerű munkavégzéshez (mely aztán a tömcgpolitikai aktivitás bizonyítékául szolgál). Mindebből együttvéve születik meg aztán az úgynevezett normális viselkedés korfogalma - mely fogalom lényegét tekintve mélységesen pesszimista. Minél mélyebb az emberben az általános viszonyok javulásának lehetőségéről és egyáltalán az összes személyen felül álló értékekről és célokról való lemondás, tehát a „kifelé" való hatás lehetőségéről való lemondás, a benne rejlő energiák annál inkább fordulnak abba az irányba, amely irányból viszonylag a legkisebb ellenállással kell számolni: vagyis „befelé“. Az emberek jóval többet gondolnak magukra, az otthonukra, a családjukra, a házukra, ott megtalálják a nyugalmukat, elfelejthetik a világ összes ostobaságát, szabadon megvalósíthatják alkotó elképzeléseiket. Lakberendezési tárgyakat hajszolnak, szép dolgokat, szeretnék magasabbra emelni lakáskultúrájukat, kellemesebbé tenni az otthoni életüket, hétvégi házakat építenek, ápolják az autóikat, nagyobb figyelmet szentelnek az étkezésüknek, a ruházkodásuknak, kényelmüknek, szóval elsősorban a magánéletük anyagi paramétereire összpontosítják figyelmüket. Ennek a szociális orientációnak természetszerűen megvannak a maga gazdasági következményei: hatására fejlődésnek indulnak az olyan elhanyagolt szférák, mint például a közszükségleti cikkek gyártása és a lakossági szolgáltatások; hatást gyakorol a lakosság életszínvonalának általános növekedésére; nemzet- gazdasági szempontból jelentékeny energiaforrást jelent, mely a társadalom anyagi javainak gyarapítása terén legalább részben teljesíteni képes azokat a feladatokat, melyekkel a merev, agyonbürokratizált és kevéssé produktív államgazdaság nehezen birkózna meg (elég, ha csak egybevetjük a magán- és az állami lakásépítés mértékét és minőségét). A társadalmi hatalom az energiának a „magánszférába“ való átáramlását üdvözli és támogatja. De miért? Talán azért, mert ösztönzőleg hat a gazdasági fejlődésre? Bizonyára ezért is. Ám a jelenlegi politikai propaganda és gyakorlat egész szelleme, mely ezt a „befelé“ való orientálódást észrevétlenül, de annál módszeresebben igyekszik az ember világban való önmegvalósításának legsajátabb lényegévé emelni, túlságosan is világosan elárulja, hogy a társadalmi hatalom valójában miért üdvözli any- nyira ezt az energia-átáramlást - elsősorban magáért az eredeti pszichológiai lényegéért: mert eltűnik a „nyilvános“ szférából. Sejtve, hogy az ilyformán elvont - „kifelé hasznosított“ - erőknek előbb-utóbb szembe kellene fordulniuk a hatalommal (pontosabban az ellen a formája ellen, mely nem szándékszik megadni magát), nem átallja emberi életté nyilvánítani azt, ami a valóságban annak csak a kétségbeejtő pótléka. És így a társadalom figyelmét - hogy minél könnyebben manipulálható legyen - céltudatosan eltereli elsősorban önmagáról, azaz magukról a társadalmi ügyekről: az ember minden figyelmének a földszintre szorítása és tisztán fogyasztási érdekeire való összpontosítása azt a célt szolgálja, hogy ne legyen képes észrevenni, milyen mértékben fokozódik az állampolgár szellemi, politikai és erkölcsi megerőszakolása; a korai fogyasztói társadalom eszményeinek egydimenziós hordozójává való redukálása a teljes manipuláció képlékeny anyagává kell hogy változtassa az embert; annak veszélyét, hogy netán vágy ébredhet benne a számtalan és előreláthatatlan lehetősé-
