Irodalmi Szemle, 1990

1990/1 - FÓRUM - Grendel Lajos: Reflexiók egy vita után

gyón jól, ám ez a tudásunk sosem lesz olyan kifinomult tudás, mint az anyanyelv tudása. Aki az anyanyelvet valamilyen megtanult nyelvvel próbálja helyettesíteni, úgy jár el, mintha műlába volna. Járni megtanul, de csak bicegve. Tökéletes bi- lingvizmus nem létezik. Egyáltalán nem véletlen tehát, hogy itt, Közép-Európában, a nemzetek közötti viták elsősorban (persze nem kizárólag] az anyanyelv használatának és kompetenciájának a kérdése körül csomósodnak. Annyiban nemzetek közötti viták ezek, hogy Európában a nemzetek az anyanyelvek törésvonalai mentén alakultak ki. S amikor azt mondjuk, hogy kialakultak, azon implicite azt is értjük, hogy a nemzet történelmi kategória.

Amikor azt állítjuk, hogy a nemzet olyan történelmi kategória, amelynek az alapja a nemzeti nyelv és kultúra, célja pedig az államiságban konstruálódó nemzeti szuverenitás, föl kell tennünk néhány kérdést, amely megvilágíthatja a nemzeti közösséghez való tartozás értelmét és jelentőségét ma, egy olyan történelmi korszakban, amelyre egyfelől az emberi szabadságértékek minden korábbi korszaknál egyetemesebb előtérbe kerülése nyomja rá a bélyegét, másfelől viszont a globális problémák súlya (élelmezés, környezeti katasztrófák, atomháborús veszély stb.) és a világ kicsinnyé zsugorodása a különböző kultúrák fokozottabb egymásra hatása, a földrajzi távolságok csökkenése és az információs forradalom vívmányai következtében. A ránk nehezedő globális problémák nyomása az emberi faj fennmaradását attól teszi függővé, hogy képesek vagyunk-e az egész földgolyót átfogó integrációs folyamatot kezdeményezni és végrehajtani. Valamely nemzeti közösséghez tartozni ezért ma más jelentéssel bír és másféle felelősséget követel meg tőlünk, mint a múlt században. Az általános emberi értékek fontossági sorrendjében a nemzeti értékek mára némiképp a háttérbe szorultak, legalábbis itt, Európában, még ha közösséget konstituáló funkciójuk továbbra sem szűnt meg. Amikor tehát a magyar—szlovák együttélés problémáin töprengünk, két dologról nem szabad elfeledkeznünk. Mindig tanulmányoznunk kell azt a történelmi kort, amelyben ez a két nemzet konstituálódott, s ugyanakkor azt is látnunk kell, hogy azóta jó sok (zavaros) víz lefolyt a Dunán. Különös, de érthető, hogy a magyar—szlovák viszony sok neuralgikus pontja közül továbbra sem veszít jelentőségéből az 1848—49-es forradalom és szabadságharc időszakának konfliktusa, bizonyára azért nem, mert itt húzódik az elválasztó vonal, s mert közös történelme során 1848-ban került először szembe egymással nemzetként a magyarság és a szlovákság.

A magyarok és szlovákok modern értelemben vett nemzetté válásának az ad sajátos pikantériát, hogy ez a folyamat ugyanabban az állami keretben, a történelmi Magyarország keretein belül ment végbe. Említettem már, hogy a nemzeti önmegvalósítás értelme a múlt században az államiság megszerzése volt, mert úgy látszott, ez az egyedüli garanciája a nemzet fennmaradásának és fejlődésének. Az államiság megszerzése, nyíltan vagy rejtetten, célként ott munkál minden nemzeti törekvésben. 1848—49 tragédiáját abban látom, hogy a magyar liberális értelmiség akkor is ragaszkodott a történelmi Magyarország kereteinek változatlan fenntartásához, amikor az 1848 végére de facto szétesett és kormányozhatatlanná vált, másfelől viszont ennek az államnak a nem magyar nemzeiségei több esetben a magyarság élethez való jogát is megkérdőjelezték. Amikor az 1848-ban de facto, majd 1849 után de iure is megszűnt történelmi Magyarország az 1867-es kiegyezéssel visszanyerte államiságát, az nem a rendi Magyarország volt immár, hanem egy félig feudális, de polgárosodó, az akkori kor szempontjai szerint is modernizálódó állam, amelyben a rendezetlen nemzetiségi kérdések időzített bombája ketyegett, majd robbant fel 1918-ban. 1918 újabb határkő, hiszen a szlovák nemzet ekkor tette meg a döntő lépést államisága megteremtése felé.

Mindez persze a történelem lapjaira tartozik: ma 1989-et írunk, nem pedig 1918-at vagy 1848-at. Persze a történelem idő, az idő pedig folyamat és irányválI