Irodalmi Szemle, 1990

1990/1 - Barack József: Látogatás (elbeszélés)

Hosszú karjával még visszanyúlt, s ráhúzta az ajtót a kiáradó kemény rock^uzsikára. A mozdulatai olyan lazák, szétesőek voltak, mintha izeire, darabjaira készült volna rögvest széthullani.

— Megőrjíted Kisebbiket ezzel az állandó Ijevimetállal! — mondta szerencsétlenül az anyja.

— Nincs gond, már régen bedobta a Szunyát ... — mondta Nagyobbik, és bevonszolta magái a nappaliba, a video- és tévészekrényhez. Apja felé csak ennyit vakkantott nevetségesen mutáló hangon: — Jobb, ha előre lecsücsülsz, apucsek!

Nagy V. Gábor megadóan lehuppant a keleti hintaszékbe, és várakozóan meghimbálta magát. A följátszott Híradó-részlet váratlanul, minden bevezető nélkül jelent meg a képernyőn. A nyúlfarknyi fölvételen csupán két, igaz, egy kicsit kitartott snitt volt látható. Az első a lakásukból éppen kilépő, elégedett, biztató mosollyal visszatekintő Vezetőt mutatta, a háttérben — fölismerhetően az ő huzatos lépcsőházukban — kíséretének néhány elmosódott arcú tagjával. A záróképsor pedig őket magukat mutatta, a kitárt lakásajtó keretében, kimódoltan zárt, szoros egységben, hálásan mosolyogva, lelkesen integetve . .. Nyilván a távozó becses vendégek után. A fikarcnyi felvétel az alája mondott kísérőszövegből csupán az alábbi mondattöredéket őrizte: „. .. zető látogatása a térségben ezzel a spontán, meghitt hangulatú családlátogatással véget ért.”

A külföld hírei elől Nagyobbik már kika]pcsolta a képmagnót. Szülei elképedését látva — amire az anyja a dolgok ismeretében még rá is játszott egy kicsit — tanácstalanul szobrozott még egy ideig a tévészekrény előtt. Az idegesítő csöndben elindult kifelé, de az ajtóból még visszaszólt:

— Gábri-El? — Az a játékosan összevonó megszólítás buggyant ki a szájából, amit az igazi szülői együvétartozás és „házi demokrácia” szellemében az apja fabrikált, mindig kihangsúlyozva, hogy a pontos f e 1 e- ség értelmében a kötőjel természetesen már élete társát illeti meg. — Most aztán mondjátok meg végre, hogy van ez az egész? Ki szédít, és kit? Mit mondjak holnap a sulkóban? Biztos téma lesz ez a ... ez a .. .

Nagy V. Gábor egy határozatlan kézmozdulattal visszaküldte langaléta kamaszfiát rockzenével bélelt birodalmába. Kisebbikre gondolva ujjával az órájára bökött s egy lecsavaró mozdulatot tett. Nagyobbik jelezte, hogy vette az üzenetét, s visszavonszolta magát a gyerekszobába.

— Érted te ezt az egészet, Gábor? — tett a felesége még egy bátortalan kísérletet a dolog tisztázására, ám férjének komoran tűnődő ábrázata őt is tapintatos visszavonulásra késztette.

A negyvenes éveiben járó, kissé tohonya benyomást keltő férfi magára maradt. Olyan szerencsétlenül kuksolt az öblös fotelban, mint egy hanyagul odalökött krumpliszsák. A ház már teljesen elcsöndesült, amikor hirtelen ötlettel fölkapta a telefont, ám ugyanolyan gyorsan le is tette. Éjfélig megnézte még a Híradó második és harmadik kiadását, de ezekben a kiadásokban az időközben felgyülemlett külföldi és hazai hírügynökségi jelentések már megkurtították a Vezető látogatásáról szóló tudósítását. Éppen azzal a tíz-tizenöt másodperccel, amit a tudósításban az ominózus családlátogatás tett ki; amire utólag a kísérő szövegben egy félmondat továbbra is elhangzott.