Irodalmi Szemle, 1990

1990/1 - FÓRUM - Kultúra, átalakítás és demokratizálás

tését, hogy a szakközépiskolák és a szakmunkásképző intézetek anyanyelvű tan­könyvei, terminológiai szótárai minél előbb használatba kerülhessenek. 18) Az SZSZK Oktatási Minisztériumának nemzetiségi osztálya megítélésünk szerint sem formáját, sem pedig létszámát tekintve nem alkalmas arra, hogy meg­felelő szinten lássa el a nemzetiségi oktatási rendszer irányításával, ellenőrzésé­vel, szakfelügyeletével és fejlesztési koncepcióival kapcsolatos tennivalókat. Szük­ségesnek tartjuk az említett intézmény káderellátottságának oly mérvű növelé­sét, amely lehetővé teszi hatékonyságának jelentős fokozását. V. A Szlovákiai írók Szövetsége Magyar Tagozata úgy ítéli meg, hogy a nem­zeti-nemzetiségi kérdés a XX. század végi Európában egyre nagyobb súllyal esik latba, s úgy nyilvánul meg, mint korunk alapvető kérdéseinek egyike. A ko­rábban egységesnek, nemzeti szempontból homogénnak vélt nyugat-európai orszá­gokban a hatvanas évek vége óta virágkorát éli az ún. „etnikai reneszánsz”, mely­nek során a nemzetiségek erőfeszítéseket tesznek arra, hogy sajátos nyelvi és kulturális érdekeiknek társadalmi érvényt szerezzenek. Előtérbe léptek az etnikai- nemzetiségi kérdések a szocialista világon belül is. Elhanyagolásuk, a nemzeti és nemzetiségi érdekek dialektikáját figyelmen kívül hagyó „megoldásuk” — mint azt Románia esete példázza — súlyos bel- és külpolitikai feszültségekkel, válság- helyzettel jár. A Szovjetunió nemzetiségeinek mai, megnövekedett társadalmi akti­vitása azt bizonyítja, hogy — eltérően a korábban vallott felfogásoktól — a szo­cialista társadalmi alakulat létrejötte önmagában még nem oldja meg a nemzeti­ségi kérdések komplexumát, s hogy a párt és az állam részéről különleges oda.- figyelésre, társadalmi nyíltságra, a szocialista demokrácia elveinek széles körű érvényesítésére is szükség van ahhoz, hogy a nemzetiségek társadalmi-politikai, kulturális és oktatásügyi életének kérdései újszerű megítélésben és megoldásban részesüljenek. A világpolitika Kedvező fordulatai, az enyhülési folyamat, a bécsi utótalálkozó megteremtették a külpolitikai előfeltételeket ahhoz, hogy a Mihail Gorbacsov által említett „Közös Európai Ház” metaforája a jövőben értékekkel töltődjék fel. E „Közös Európai Ház” építéséhez a magunk részéről úgy járulhatunk hozzá, hogy a saját „szobánkat”, azaz nemzetiségi létformánkat alakítjuk át tágasabbá, ren­dezzük be korszerűbbé. Meggyőződésünk, hogy a CSKP XVII. kongresszusa meg­teremtette az ideológiai előfeltételeket ahhoz, hogy ez a munka megkezdődhessék, s a társadalmi-politikai átalakítás programjával összhangban a jövőben sikeresen folytatódjék. Annak érdekében, hogy — a szocialista hazafiság elveinek meg­felelően — a Csehszlovák Szocialista Köztársaság korszerűen berendezett otthona legyen mind a cseh és a szlovák nemzetnek, mind pedig a nemzetiségeknek. Pozsony, 1989. február 9-én A' Szlovák Írók Szövetsége Magyar Tagozata

Next

/
Thumbnails
Contents