Irodalmi Szemle, 1990

1990/6 - Tőzsér Árpád: Az „impedimentum" elhagyása (esszé)

Az „impedimentum“ elhagyása

nemzedékét egyenesen „negyedvirágzásnak“ nevezi és ezt írja róluk: „Érdekes, hogy az előttük járók nemzedék (értsd: Cselényiék nemzedéke, T. Á.), főképp esztétikai hozadé- kát tekintve, nem volt oly tömör, mint a romániai vagy jugoszláviai magyaroké. A hetvenes években jelentkező szlovákiai magyar új hullám, mintegy tíz évet késve ezért azt a munkát végezte, mint az 1961-ben megszülető Forrás vagy az ez idő tájt szerveződő, de könyvvel csak 1963-ban jelentkező Symposion.“ S odább így folytatja: „Noha a fejlődés mássága és egyéb zavaró körülmények miatt a csehszlovákiai »negyedvirágzás« költői - talán csak Varga Imre és Tóth László kivételével - elmaradnak a nagyobb hagyományokat tagadva fölszívó romániai Forrás- és jugoszláviai Symposion-nemzedék lírikusai mögött, jelenlétük és hatásuk nyilvánvaló: A Fábry Zoltán-i »pedagógiai« kritikától kissé elkényeztetett idősebb költőtársaikra kényszerítettek erősebb műgondot, versmívességet.“

A „negyedvirágzás“ fogalmát elvetve, ehhez a meglehetősen egyszerűsítő, s a szlovákiai magyar költészet eredményeit problematizáló megjegyzéshez itt most csak ennyit:

1. Varga Imréék 1970-ben „erősebb műgondot, versmívességet“ már csak azért sem kényszeríthettek ránk, mert akkor azzal ők maguk is küzdöttek. Sőt mi több: a kezdetben éppen a „formátlanságot“ tartották eszményüknek, s ezt sokszor összetévesztették az avantgárd „versmívességgel“.

2. Varga Imréék nemzedékében tulajdonképpen a közvetlen előttük járók szándékai és vívmányai „értek be“. Pontosabban: az avantgárd formák látványosan az ő verseikben manifesztálódnak, de a hatvanas évek közepén, végén, és a hetvenes évek elején ezeket a formákat nem ők, hanem az Összefüggések cím alatt összefogott szövegeiben Cselényi László, A Forrás éneke és Könny a mikroszkóp alatt című köteteiben Bábi Tibor, a Laterna magicában Ozsvald Árpád, s a Tériszony kötetben Zs. Nagy Lajos gyümölcsöztetik, s csak jóval később Vargáék. (Tóth László viszonylag érettebb kompozíciókat tartalmazó A hangok utánzata című kötete csak 1973-ban, Varga Imre Crusoe-szaltókja 1975-ben jelent meg.) Bábi Tibor, Ozsvald Árpád, Zs. Nagy Lajos „avantgárdizmusa“ nem annyira látványos ugyan, mint a Varga Imrééké, Cselényi László aleatorikus szövegei viszont messzemenően bátrabban kísérletezők és átgondoltabbak, de abban, ahogyan a „világanyagot“ magukévá, és saját sorsukat „történelmivé“ élik, mindkét vonulat képviselői meghaladják az Egyszemű éjszaka nemzedékének kísérleteit.

3. S végül: a megkésettség igaz, de csak úgy, hogy nekünk először szinte nyelvet, hagyományt kellett teremtenünk ahhoz, hogy avantgárd kísérletekhez foghassunk, s a tartalom és forma monista egységét kikísérletezhessük.

S összefoglalva: Szakolcay költészetünk megértéséhez tulajdonképpen nem kínál modellt (főleg újat nem), megállapításaival viszont olyan fámákat teremt, amelyeket később sokszor itthoni fórumainkon látunk viszont. A Megközelítés című 1980-ban megjelent antológia előszavában például arról értesülünk, hogy az Egyszemű éjszaka nemzedékének indulásával „hangot váltanak“ a „korábbi nemzedékek legtehetségesebb képviselői is“. A nyolcvanas évek közepén az Új Szóban olvastam egy ankét anyagában, hogy a mai szlovákiai magyar költészetnek nincsenek meghatározó, markáns arcélű egyéniségei. S végül: az Új Ifjúság A Parnasszus felé interjúsorozatában ez év májusában íródott le - egy fiatal költő véleményeként hogy „szeretném, ha lennének a csehszlovákiai magyar irodalomban olyan egyéniségek, akikre a fiatalok felnézhetnek“. Azt hiszem, valamennyit Sza- kolczay megállapításaira vezethetjük vissza.

S ezek után, mintegy befejezésként azt a kérdést kellene megválaszolnom, hogy költészetünk történetének megértéséhez és szintéziséhez milyen modellt kínálok én magam. Mivel azonban az én ide vonatkozó nézeteim nagyrészt már az eddigiekben, a különböző szintéziskísérletek kommentálása közben megfogalmazódtak, modell-javaslatom inkább csak az elhangzottak összefoglalására s néhány észrevételre korlátozódik.

A költészet lényegi funkcióját tekintve, líránk történetében - hasonlóan Baliához - tulajdonképpen én is egyetlen markáns választóvonalat látok. Csak míg Balla a választóvo