Irodalmi Szemle, 1990
1990/6 - Tőzsér Árpád: Az „impedimentum" elhagyása (esszé)
Tőzsér Árpád szetnek“. Megjegyzi: ..A tárgyiasság az alanyiság ellentéte, s nem a modernség jellemzője. Ellenkezőleg: Dénes. Ozsvald. Bábi és Gyurcsó kezdetben a költői személyiséget kiiktatva igyekeztek tárgyukat kifejezni, az egyéni szemléletről lemondva készen kapott véleményekhez. sémákhoz igazodtak. Ezért nem ragadhatták meg tárgyukat sem.“ Balla itt - tekintsünk most cl attól a pontatlanságtól, hogy az irodalomelméletek a „tárgyi vagy tár- gyias líra" és „kollektív (közösségi) költészet" fogalmakat egészen más értelemben használják, mint Balla, s körülbelül Rilke óta a „tárgyiasság" éppen hogy bizonyos fajta „modernség jellemzője" - szóval Balla it Görömbeihez kerül közel, aki szintén a szubjektív elemek hiányát rója fel az első nemzedéknek. S Görömbeivel ilyen vonatkozásban egyszer már egyetértettünk. Nem tudunk viszont egyetérteni azzal, ahogyan Balla néhány költőnket minősíti, az általa felállított rendbe sorolja. Nevezetesen nem tartjuk Cselényit Dénesék „líratipusához“ kapcsolhatónak, s vitathatónak érezzük, ahogyan nemzedéktársait, az Egyszemű éjszaka gárdáját minősíti, megtéve őket-szerény személyem és Zs. Nagy mellett - a fordulat kifejezőinek. „Dénesék líratípusához sorolható egy ifjabb nemzedékből Gál és Cselényi is. Az utóbbinál ez talán kevésbé nyilvánvaló, de egyértelművé teszi verseinek a közösség felől az egyeshez közelítő, a személyesre a kollektivitásból tekintő szemlélete, amely nem változott. Cselényi manapság is éppoly gyakran szólal meg a pátosz hangján, ami jellemzője azoknak, akik valamely elvontságban, elvben, totalitásban vélik megragadhatónak az egyes ember létkérdéseit." Mivel Balla nem fejti ki, hogy szerinte Cselényi milyen elvben, totalitásban véli megragadhatónak az egyes ember létkérdéseit, kénytelenek vagyunk azt hinni, hogy arra a módszerre, formára (a montázsra, a nyelv „fel- robbantására“) gondol, amelyet Cselényi valóban meglehetősen szélsőségesen, kizárólagosan művel, s amellyel a külső és belső létezőt „totalitásában“ véli megragadhatónak. De ha valóban erre gondol, akkor ebben a vonatkozásban mi más véleményen vagyunk. Szilassy Zoltán az Alföldben (198(1/3) Cselényi költészetét „történő“ költészetnek nevezi. mondván, hogy Cselényi e „kialakulatlan, újfajta módon vallomásos műfaj legőszin- tébbjei közül való: a relatív téridőbeli létezés összes velejáróját vállalja. Az adott esetben az összegző intellektus »itt és most«-ja mellett a gondolkodói-lírikusi indulás szépséges bizonytalanságait, az alapomtívumok megmaradó sugallatát és a »fejlődés« többértelműségét is." Balla feltehetően nem érti, hogy a szemünk előtt épülő, alakuló forma is kifejezhet szubjektivitást. Cselényi meredeken szubjektív költő kezdettől, de szubjektivitása nem az élmények közvetlen kiéneklésében nyilatkozik meg, hanem az építkezésben. Ahogyan legkorábbi képeit megtartja, gazdagítja és szimbólumokká, majd szimbólumrendszerekké építi, abban egy az egész költészetünk számára lehetséges továbblépés modellje van benne. Érthetetlen Balla idegenkedése attól a formától, amit Cselényi képvisel, mikor a fiatalabbak esetében a hasonlóan formában élő szubjektivitást fenntartás nélkül elfogadja. Csakhogy Cselényi a fiatalabbakkal szemben a formát magáévá is éli. Egyetértünk viszont azzal, amit Balla Zs. Nagyról mond: „Zs. Nagy Lajos is minőségi újítást hozott a hatvanas évek vége felé. Költészete az egyén értékhiányát és értékkeresését fejezi ki a nyelv ironikus funkcióján keresztül, amelyet költőink közül ő fedezett fel.“ Koncsollal és a hagyományos korszakolással szemben Balla Kálmán két korszakra osztja költészetünk történetét. Ezt írja: „Költészetünk második korszaka és típusa tehát 1967 és 1972 között, Tőzsér és Zs. Nagy második, harmadik kötetével s az Egyszemű éjszakával kezdődött. A szemléleti és poétikai váltás ebben az időszakban - náluk - fedi egymást." Mint annyi más. Baliának ez az elképzelése is merész és meggondolkodtató. Mivel azonban úgy érezzük, hogy korszakolása egyrészt nem adna elég lehetőséget a differenciálásra, másrészt viszont az Egyszemű éjszakáról nekünk teljesen más a véleményünk, további vizsgálódásokat ajánlunk. Az Egyszemű éjszaka értékelését (és túlértékelését) illetően egy véleményen van Ballá- val a költészetünk néhány fejlődési sajátosságát a magyarországi, erdélyi és jugoszláviai magyar irodalmak összefüggéseiben vizsgáló Szakolczay Lajos. Varga Imre és Tóth László
