Irodalmi Szemle, 1990

1990/6 - Tőzsér Árpád: Az „impedimentum" elhagyása (esszé)

Tőzsér Árpád

itt nekem annyi szubjektivitás, hogy csak azokat említsem akik engem kísérleteikkel fokozottan pro vagy kontra véleményre indítottak.

Görömbei András abból a premisszából indítja eszmefuttatását, hogy „A csehszlovákiai magyarságra különösképpen érvényes az, hogy történelme és irodalma csak egy könyvben írható meg, mert történelmének alakulása radikálisan meghatározza kultúrájának fejlődését, sőt egyes periódusait is“. Ettől a szigorú tükrözési elvtől azonban részben eltér, mikor tanulmányában az egyes költői magatartásformákat végül is aszerint tipologizálja, hogy a tárgyalt alkotásfolyamatokban és művekben a szubjektív és objektív mozzanatok, pontosabban a lírai és epikai elemek milyen viszonyban, főként milyen arányban állnak egymással. „Az ötvenes évek lírája erősen epikus karakterű volt, a hatvanas években ezt az epiku- mot Bábi Tibor a gondolati líra érvanyagába, történelmi képekbe rejti, Ozsvald Árpád pedig a mítoszba“ - írja az alapozó nezedék lírájáról, s nem rejti véka alá, hogy az epiku- mot Bábiék verseiben líraellenesnek tartja. „A Nyolcak legjobbjai sem mentesek az epikától, de már indulásukkor is dolgozik bennük az a szándék, melyet Bábi és Ozsvald a hatvanas években valósít meg. A fiatalok a képre akarják bízni a mondandót, ezért idézik eszményként a modern költészetet...“ - fűzi tovább a gondolatait Görömbei. S utalásából kiviláglik, hogy a képre itt úgy tekint mint a szubjektum gazdagabb „kivallásának“ eszközére, a lírai hősnek és világképének teljesebb kifejezésére, szemben az előző nemzedékek részt tükröző, tehát torzító leírásaival, epikusságával. A Nyolcak legjobbjainak későbbi fejlődésével kapcsolatban azonban már egyfajta „tárgyiasult szubjektumról“ beszél, s a lírai objektiválódás folyamatát továbblépésként jellemzi. Az Egyszemű éjszaka nemzedékét is a szubjektív s objektív mozzanatok viszonyának szempontjából értékeli. Leszögezi, hogy indulásukkor az „Egyén és társadalom dialektikájának megbontása jellemzi“ őket, „Ennek művészi következménye pedig az, hogy a líra elveszti szubjektív elemeit, hiszen lemond az emberi érzelmek, viszonyulások megjelenítéséről, helyette a kapcsolatok nélküli ember tudatának pillanatnyi állapotát tükrözi“.

Görömbei vonalvezetése tehát világos:

Az alapozó Bábiék lírájára az epikus (objektív) karaktert tartja jellemzőnek, a Nyolcak indulására az erős indulati (szubjektív) töltést, későbbi fejlődésükre a szubjektum „tár- gyiasulását“, „az apró konkrétumoknak, tárgyaknak és történelmi tényeknek a világtengelyig érő kivetítését“ (ezt Cselényiről írja), míg végül a fiatalabbak (Varga Imréék) hasonló kísérleteit ott tartja támadhatóknak, hogy „tárgyiasulásuk“ mintegy szubjektum nélküli.

S erre az okfejtésre tulajdonképpen rábólinthatunk. Néhány korrekció azonban ide kívánkozik.

Túl gépiesnek tűnik, ahogyan Görömbei a maga alkotta „szubjektum-objektum“ képletét Bábiék kezdő éveire, s az Egyszemű éjszaka fiataljainak a költészetére alkalmazza. Semmilyen esztétikának nem sikerült még eddig kidekáznia, hogy a szubjektív s objektív, illetve a lírai és egyéb mozzanatok aránya szerint meddig vers a vers. Bábiról Görömbei például ezt írja: „Erős gondolatisága pátosszal társul, s ez gyakran csökkenti verseinek értékét. Máskor az epika túltengése zavarja a líra erejét.“ Bábi áradó szabadverseire valóban jellemző a pátosz, de ez a pátosz a költő legjobb verseiben nem líraellenes, mint ahogyan Whitman szabadverseinek misztikus-panteisztikus közösségtudata s a Biblia emelkedettsége sem az. Sőt éppen fordítva: Bábi sokszor banális okoskodásait éppen ko- moly-naiv pátosza emeli a próza fölé.

Önmagában nem tarthatjuk líraellenesnek az epikumot sem, hisz strukturáló elvként még a legmodernebb mai versszövegekben is jelen van (erősen epikus struktúrájúak például Cselényi régebbi „hosszú versei“), de Bábiék verseiben az epikum nem is mint epi- kum „zavarja a líra erejét“, hanem mint formává nem érlelt tartalom, mint az anyagnak, a kor rekvizitumainak, tételeinek, dokumentumainak rutinos, a formálás nehézségeit megkerülő versbe-adaptálása.