Irodalmi Szemle, 1990
1990/6 - Tőzsér Árpád: Az „impedimentum" elhagyása (esszé)
TŐZSÉR ÁRPÁD Az „impedimentum“ elhagyása Voltaire mondja a Nemzetek erkölcséről és szelleméről szóló munkájában: „A következményekkel nem járó részlet a történelemben az, ami a hadseregnek a poggyász: impedimentum; nagyban kell néznünk a dolgokat, abból az egyszerű okból, mert az emberi elme kicsiny és összeroskad az apróságok terhe alatt.“ Ha líránk háború utáni s máig terjedő fejlődésvonaláról érdemlegeset akarunk piondani, akkor nekünk is „nagyban kell néznünk a dolgokat“, ellenkező esetben „elménk” a csaknem fél évszázad „apróságainak terhe alatt“ könnyen „összeroskad“. S a Voltaire-idézet meglehetősen pontos utasítást tartalmaz a „nagyban nézés“ módját illetően is: a poggyász - „impedimentum“. Az akadály, amit el kell hagyni. De mi minősül az irodalomban „poggyásznak“, „impedimentumnak“? Természetesen a „következményekkel nem járó részlet“, amely sem úgy nem szervesül bele az irodalom folyamatában, hogy új művek születését ösztönözné, sem úgy, hogy a kritikusakat, irodalom- történészeket az addigi kritikai értékrendek, irodalomtörténeti szintézisek átrendezésére késztetné. Mielőtt költészetünk háború utáni történetének ilyen „nagyban nézését“, impendimen- tumainak“ elhagyását megkísérelnénk, tekintsük át az ide vonatkozó kritikairodalom azon szintézis-kísérleteit, amelyek számunkra modellértékűek lehetnek, vagy éppen hogy problematikusak. Az első kísérlet Görömbei Andrásé, aki 1975-ben A csehszlovákiai magyar irodalom negyed százada címmel írt irodalmunkról (s benne költészetünkről) összefoglalót. Tanulmánya az Alföld 1975/10-es számában jelent meg. (Líránknak ezt az értelmezését teljesíti ki aztán a szerző az 1982-ben megjelent nagy jelentőségű irodalomtörténeti szintézisben, A csehszlovákiai magyar irodalom 1945-1980 című kézikönyvében.) A második jelentős kísérlet Koncsol Lászlóé, aki a Kortárs 1979/3-as számában, majd egy évvel később az Irodalmi Szemle 1980/9-10-es számában próbálja líránkat egységes modellbe foglalni. Tanulmányainak címe: A csehszlovákiai magyar költészet újabb stációi, illetve: A harmadvirágzás korszakai. A harmadik kísérlet 1979 őszén jelent meg, a Hét 37. számában. Szerzője az akkor még egészen fiatal Balla Kálmán volt, aki a fiatalság mindent merő szenvedélyességével kérdezte meg cikkében, hogy Van-e költészetünk? A negyedik összefoglalás a magyaroroszági Kritika című folyóirat, illetve szerzője. Sza- kolczay Lajos érdeme, aki kétrészes tanulmányában a magyarországi, az erdélyi és a jugoszláviai magyar líra összefüggéseiben próbálja költészetünket, főleg annak újabb törekvéseit, értelmezni. (Nemzedékek kapcsolódása, A második hullám, Kritika, 1980/1-2.) Dolgozatomban ezekhez az összefoglalókhoz kívánok néhány megjegyzést fűzni. Tisztában vagyok vele persze, hogy a felsorolt négy szerzőn kívül a tárgyalt korszakban mások is megkísérelték költészetünk háború utáni fejlődését összefoglalni, de engedtessék meg
