Irodalmi Szemle, 1990

1990/6 - Balázs F. Attila: Az álom határán (novella)

Balázs F. Attila

A lépcsőházban mosolyra fakasztotta a gondolat, hogy az ajtónyikordulásra a házinéni, mint mindig, most is kikukucskált nyílásra hagyott ajtaján. Belépett, és hitetlenkedve állt meg a kíváncsiság szentélye előtt: zárva volt az ajtó. Villanyt gyújtott a konyhában, és kivette a hűtőből a borvizet. Pohár után nyúlt: az asztalon cédula. Felemelte és végigfutott a szövegen, aztán még egyszer és még egyszer: „Elutaztunk az esti gyorssal az unokákhoz. Kérjük szépen, ha elmegy valahova, ellenőrizze a vizet és a gázt, hogy jól el legyenek zárva. A délután megérkezett a fivére. Kedves fiú. Különben használhatja a társalgó kanapéját. Párnát, takarót előkészítettem. Szeretettel: Sára néni.“

Nagylelkű, gondolta, s a szöveg mögött diszkréten meghúzódó célzás addig sosem érzett erővel izgatta fel. Szemébe fény szökött, majd végigsugárzott egész lényén. Halkan nyomta le szobája kilincsét. „Itt van a bátyuskám!“ - zakatolt benne a felismerés és valami megfoghatatlan titokzatosság öröme. Nem gyújtott villanyt. Tapogatózva megközelítette az ágyat, ahol a bátyját sejtette, és lélegzetét visszatartva hallgatta az alvó fiú szuszogását. Majd odébb lépett, kibújt a ruhájából, alsóneműit a szekrény aljába dobta, és tiszta hálóinget vett magára. Az utcáról beszűrődő puha fények belerajzolták körvonalait a tükörbe. Kama- szos büszkeséggel nézett végig magán: magas homlokát, nagy barna szemeit, szép ívű ajkát lágyan omló haj koszorúja övezte. Mellein kisimult a hálóing, ka- céran sejtetve hegyes mellbimbóit; csípője hajlatai kecsesen futottak le duzzadó combjain, megfeszült inakkal elvékonyodó bokájáig. Megérezte, hogy nézik, megfordult.- Helló! - mozdult meg a fekvő alak az ágyon.- Milyen meglepetés, hogy itt vagy! - tört ki az öröm a lányból, és már át is ölelte és csókolta rég nem látott bátyját. - Szúr a bajuszod! - Nevettek, aztán az éj titkos meghittségében, a köréjük húsosodó fényben sokáig nézték egymást.- Nem aludtál?-Nem. Gondolkodtam.- Godolkodtál? Miről?- Magamról. Valamikori önmagámról. Furcsa kölyök voltam.- Különböztél a többi fiútól. Különc voltál. Furcsa, de egy olyan közösségben, ahol az erő és a vakmerőség alakította a kamaszhierarchiát, neked sikerült megszerezned és megtartanod a többiek tiszteletét anélkül, hogy valamikor is erőszakhoz folyamodtál volna. Anélkül, hogy tudatosult volna bennük, csodálták az intelligenciádat.- És a húgomat.- Ne csipkelődj! - Játékosan megszorongatta a fiú nyakát, majd keze elpihent a váll izmain. Érezte az erek lüktetését.- Úgy voltam jó magaviseletű, hogy közben igyekeztem felrúgni minden korlátot, törvényt, amelyre nem találtam logikus magyarázatot. Emlékszel? Mindenféle gyümölcs volt a kertünkben, én mégis előszeretettel jártam gyümölcsöt lopni.- Ami tiltott, édesebb.- Talán ez a magyarázata, de meg tudnám másképp is magyarázni. Te sosem akartál jönni. Nagyon nehezen tudtalak rávenni.- Féltem a leleplezéstől, a szégyentől.