Irodalmi Szemle, 1990
1990/6 - Rácz Olivér: Urak, a Bois de Boulogne-ban (elbeszélés)
Rácz Olivér lant a szeme. - Majd teszünk az érdekedben valamit. Majd beszélek a srácokkal- mondta, csak úgy, mellékesen. - felvettem két srácot, állandóra. Az egyik a jelzőtáblát kezeli, látod? Oltári elegáns, színes villanyégős jelzőtábla volt: mint utóbb alkalmam volt kitapasztalni, automatikusan jelezte a találatokat - az állva maradt bábuk alakját piros fény vetítette rá a helyrajzot ábrázoló tábla üveglapjára.- Amék a jelzőtáblát ellenőrzi, digó - magyarázta Tekés. - A másik srác baszk: rá tartoznak a bábuk meg a golyók. Itt csellengtek szüntelenül a kricsmi közelében. Azt hiszem, a zsebmetszői mesterségben készültek kiképezni magukat. Aztán egy szép napon nyakon csíptem őket; éppen a konyha hátsó bejárata körül ólálkodtak. Olyan flammósok voltak, hogy mind a kettőnek kopogott a szeme az éhségtől. Apa, anya - nuku. A bordáikon xilofonozni lehetett. Zabát rakattam eléjük. Ennek két éve. Most nézd meg őket! - mondta büszkén, és elkurjantotta magát: Lovász! Rogozsán! Ide! Aznap másodszor tátottam el a számat.- Micsoda?? De a dob irányából akkor már vágtatva nyargalt elő a két srác; tizennégy-ti- zenöt év körüli nyakigláb suhancok: csinos sportcipő, egyforma fényesselyem, világoskék rövidnadrág, egyforma rövidujjú fehér trikóing. A mellükön, keskeny műanyag táblán a nevük: Lovace... Rogo-Jean...- Ez itt Lovász; az ott Rogozsán - mutatta be őket Tekés vigyorogva. - Magyarul nem tudnak, de a nekik adományozott nevükre hallgatnak. Aztán sebes francia szóáradatot zúdított a két kölyökre: csak minden második szavát tudtam elkapni, de ennyi is elég volt, hogy megértsem - ha vendégek jönnének, a pálya ma estére foglalt. Magyar urak foglalták le.- Két magyar úr - ismételte meg Tekés kevélyen, és belém karolt. - Gyerünk vacsorázni. Ujjpattintás.- Még egy armagnacot, főnök?- Nem. Szólj a mamának, hogy készítsen két pörköltöt. Két borjúpörkölt, két sertéspörkölt.- Már megint marha vagy? Ujjpattintás; ezúttal felém.- Igazad van! Hát nem kifelejtettem volna a marhapörköltöt?! Gyerünk! Sertés, borjú, marha! Nekem meg a barátomnak. Mondd meg a mamának. Nem is - küldd ide a mamát!- Az anyja is itt dolgozik? - intettem kérdőn a pincér után.- Hülye vagy? A mama vezeti a konyhát. Az én mamám. A papám kinyiffant, még a háború alatt. Meggyulladt benne a pálinka. A mama akkor már robogott a konyha felől. Fehér kötényben, fehér főkötővel.- Atyaisten! - csapta össze a két kezét, amikor megpillantott. - Te vagy az a magyar úr? Csók. Ölelés. Sok csók, könnyek.- Lesz pörkölt, mama?- Ne üvölts. Azt hiszik a vendégek, veszekszünk! Folyton üvölt! Ezt még
