Irodalmi Szemle, 1990
1990/6 - Rácz Olivér: Urak, a Bois de Boulogne-ban (elbeszélés)
Urak, a Bois de Boulogne-ban És jött a bor, és Tekés aznap a szokásos díjazásán kívül, ami az állítónak mindig is kijárt, Poldinszky úrtól is kapott három koronát. Rigárszky úrtól kettőt. Nem kicsiség. Hát ezért gyapált el engem Tekés azon az emlékezetes napon: a madzagos „kilencest“ egy estén legfeljebb egyszer lehetett megkockáztatni, és még akkor is félő volt, hogy netán észreveszik. Viszont Tekés olykor, ha pénzszűkében volt- és mikor nem volt? a maga szakállára, Rigárszky bácsi biztatása nélkül is megpróbálkozott egy-egy madzagos kilencessel. Ezért szervezett be engem. A biztonság kedvéért. Madzag. Kilences. Tekés a vályú mellől, kezét-lábát a magasba dobálva, rikolt:- Kilenc! Mind a kilenc! Egy dobásra! Ő minden gyanún felül állt; onnan, ahonnan ő leste a dobásokat, hozzá sem érhetett a bábukhoz; engem, a dob túlsó oldalán, az urak nem láthattak. Csakhogy én azon az estén, felelősségem nyomasztó tudatában és lelkes izgalmamban elhamarkodtam a dolgot; túlságosan sietve rántottam meg a szürke, földszínű madzagot - a Zsuzsi még hozzá sem ért a bábukhoz (éppen Tomlich úr dobott), és a bábuk a koronás Királynővel az állító négyszög közepén, már szégyentelenül egymás hegyén-hátán hevertek. Szerencsére Tekés feltalálta magát, nem várta meg, amíg az urak ocsúdnak, nem üvöltötte el a diadalmas Kilenc!-et, ehelyett beugrott a pályára és hadonászva üvöltötte:- Nem érvényes! Nem érvényes! Teli hordót gurítottak át a dob mögött; attól rengett a pálya! A rengéstől dűltek el a bábuk! Tessék még egyszer dobni! Tessék még egyszer dobni: máris állítok! A Királynőt állította fel elsőnek, mintha bocsánatot akarna kérni a felségsértésért. Közben felém is sziszegett egyet s mást, hogy mit, azt inkább nem mondom el. Az urak bosszankodtak, de nem gyanakodtak; Tomlich urat kezdték csipkedni: egyszer dob kilencet, akkor is a teli söröshordók dübörgése dönti le a bábukat! Ez ám a bajnok! Éljen Tomlich! Tekés fürgén állított. Amikor végzett, ugyanolyan fürgén átosont.hozzám a dob másik oldalára, belém karolt, és szívélyesen, de ellenállhatatlanul a pálya mögé húzott. Nem ellenkeztem; tudtam, hogy számonkérés, oktató jellegű fenyítés következik.- Mondtam, hogy csak akkor rántsd meg a madzagot, ha pisszentek?! Mondtam, vagy nem mondtam??! - kérdezte Tekés szigorúan, miközben a hátamon térdelt és a földhöz nyomta az orromat. Pillanatnyi gondolkodás után - marha nehéz ám gondolkodni, miközben az ember orrát a földhöz nyomják! - úgy döntöttem, hogy mondta.- Na, hát azért - mondta Tekés, és sietve felállt a hátamról, mert odakint már csattant a golyó, gurultak a bábuk. Harag nem volt közöttünk; attól kezdve gondosan ügyeltem, hogy csak Tekés pisszentésére rántsam meg a madzagot. De akkor szívből.