Irodalmi Szemle, 1990
1990/6 - Rácz Olivér: Urak, a Bois de Boulogne-ban (elbeszélés)
Rácz Olivér Három korona, az három korona. (Plusz kettő a megbízótól.) Egy másik alkalommal viszont Lovász búbozott meg. Lovász Tekés unokabátyja volt, és nem azért hívták Lovásznak, mintha bármi köze lett volna élő, ficánkoló, prüszkölő lovakhoz. Lovász az öreg Stern néni tavasszal, ősszel üzemeltetett lovas, batáros, mackós, oroszlános, bernáthegyi kutyás ringlispírjén segítette a fapacik, oroszlánok nyergébe a kissrácokat, továbbá nyitás előtt, zárás után - Uúútolsó menet! Lehet még befizetni, anyukák, apukák! - ő hozta rendbe a fapacik nyergét, zabláját, kengyelvasát. (A batár1 hágcsóját, a mackók, bernáthegyi kutyusok pórázát.) Lovász akkor helyettesítette Tekést, amikor Tekés papája váratlanul betoppant Tekésék családi otthonába. Ez ritkán fordult elő, mert Tekés papája vándorüveges volt - Üüveges! Aablakot üvegezni! Aablakos! -, és rendszerint hosszú hetekig az országot járta, a hátára szíj azott üvegtáblákkal, az üvegtáblák fakeretéből lecsüngő, kis tarisznyába csomagolt gittel, apró szegekkel. De ha egy-egy útja végeztével haza vetődött, akkor sem nyitotta rá nyomban az ajtót az • otthoniakra: előbb kiöblítette a torkából az út porát. Amolyan kiadós, két-Tiá- rom napos öblögetésről volt szó. Haza rendszerint már csak fél-delíriumos állapotban vetődött, s ilyenkor az egész családnak otthon kellett tartózkodnia. Pisszenés nélkül. Moccanni is tilos volt. Aztán, ha néha-néha öt percre kijózanodott, az egész családnak számot kellett adnia róla, mit végeztek, amíg ő a nagyvilágot járta. A vallatás nem tartott soká, részint mert Tekésék az öregen kívül mindössze hárman voltak: egy anya, egy Tekés meg egy húg; másrészt azért, mert az öreg általában még az ötperc letelte előtt ráunt a faggatásra, lemondóan, keserűen legyintett, s mert ez a világ már olyan, hogy mindössze egyetlenegy áll rendelkezésre belőle számunkra, be kell érnünk ezzel az egyetlen, korántsem tökéletessel, s ennek okából pálinkáért szalasztotta Tekést. Ilyenkor helyettesítette Tekést Lovász. Két-három napig. A két-három nap elteltével az öreg Tekés újra a nyakába kanyarintotta a fakeretek közé szorított üvegtáblákat. Lovász pedig azért búbozott meg, mert Rigárszky bácsi aznap ismét a dobhoz sétált, kacsintott, oldalba bökte Lovászt:- Segíts egy kicsit a bábuknak, kölyök! Akkor már megvolt a módszerük - Tekés Lovászt is beavatta -, odadobtam az állításra kijelölt négyszögre a madzagot, csinosan, észrevétlenül, s Lovász már állítgatta is a bábukat. Sajnos, rosszul helyeztem el a madzagot; a jobb szélső bábu - az urak szóhasználatában: a szélső paraszt - kívül maradt a madzagon, és Lovász buzgalmában nem vette észre. A dobás után - Gauger úr, sörgyári kovácsmester - nem harsant fel diadalüvöltés, nem került piros krétás feljegyzés a mestergerendára, és ez azért volt baj, mert akkor éppen csapatban játszottak, és Gauger úr után Rigárszky bácsin volt a sor. Pontosan ezért szeretett volna kilenc bábura ráhajtani a Zsuzsival, így azonban csak az árván maradt jobb szélső bábut célozhatta meg, és ez nem volt sem könnyű, sem sok további „fával“ kecsegtető dobás. Rigárszky bácsi visszasétált a dobtól, savanyú képet vágott, gurított - és nem talált. Nagyon csúnyákat morgott a bajusza alatt. Lovászra is. Már csak azért is, mert Gauger úrról, - akinek a számára a madzagos kilen-
