Irodalmi Szemle, 1990
1990/5 - Hizsnyai Zoltán: REGIOnk szellemi terrénuma (lapszemle)
Hizsnyai Zoltán A gazdasági-katonapolitikai-társadalmi specializálódás, illetve az egyes tartományok viszonylagos autonómiájának (önrendelkezésének) mértéke megszabta a területén élő nemzet szociális, kulturális viszonyait, értelmiségének világlátását és társadalmi formációit. A birodalmi struktúra a kor szellemi áramlatai szerinti nemzetté való érésükben főképp azon etnikumokat gátolta, melyeknek - múltba enyésző, vagy soha ki nem alakult önálló államiságuk miatt - kultúrájuk, nyelvük egységes alapokra való helyezésével, nemzeti identitásuk kialakításával is késve kellett megbirkózniuk. De minden esetben fékezte a modern nemzettudat kialakulását. A Monarchia nemzeteinek nacionális viszonyai, történelemlátására épülő identitástudata, nemzeti önbizalma a birodalom széthullásának pillanatában nagyságrendnyi különbségeket mutatott. 2. A közép-európai nagyhatalom megszűnésével az utódállamok különböző hatalmi érdekszférák hatása alá kerültek, ami megerősítette - más formában mintegy újraintézményesítette - a térség népeinek egymással szemben érzett ellenszenvét, amelynek alapvető okozója a monarchiális viszonyokból adódó megkülönböztetettség érzése és a belső hatalmi egyensúly megőrzésére irányuló, tudatos megosztó politika volt. A trianoni határok miatt támadt feszültség a különböző érdekszférákhoz tartozó államok közötti szakadékot, a nagyhatalmi érdekeknek megfelelően, tovább mélyítette. Később, amikor - egy újabb világháború következményeként - Közép-Európa az orosz birodalom befolyása alá került, Sztálin, néhány - természetesen a saját javára történő - korrekciótól eltekintve, megtartotta a felügyelhetőség szempontjából jól bevált határstruktúrát, számolva azzal is, hogy a proletariátus sajátjának nevezett diktatúra elégtelen lesz a fékentartáshoz. Mint kiderült, a diktatúra-hosszú távon-valóban kevés volt a megzabolázáshoz, ám a jó öreg habs- burgi módszer még mindig működőképes, és csak nagyon lassan várható tökéletesített hatásmechanizmusának gyengülése. Ez ugyan a tőlünk keletre agonizáló birodalmon már nem segít, de a közép-európai népek egymással való viszonyát továbbra is szennyezi. Térségünk népeinek létfeltétele egy erős Közép-Európába való integrálódásuk, különben- mint azt a század elmúlt évtizedei fényesen bizonyítják - csatlós szerepbe kényszerülnek, s amit egymással szemben oly vérmesen védelmeznek - a nemzeti szuverenitásuk szűk látókörű nacionalizmusuk prédájául esik. Egy „új kiegyezés“ szükségszerűségének képe sejlik fel előttünk, immár egy olyan kiegyezésé, melyben minden fél egyenlő tekintéllyel és politikai tőkével vesz részt. Ez a politikai tőke egy jottányival sem lesz több, mint amennyi az egymáshoz való közeledésből, az egymással való viszony megerősítéséből természetes módon adódik. Naiv az az elképzelés, hogy egymást kijátszva, egymás háta mögött, egymást túllicitálva, egymás ellenére - immár egy új hatalmi orientáció bűvkörében- könnyebben gyűjtünk be politikai előnyöket. Hiába hányjuk kupacba veszett iramban a sztálinista struktúra építőköveit, hogy azzal tapsot és előnyöket szerezzünk Európa és a világ gazdagabb és erősebb publikumának körében. A publikum tapsol és több-kevesebb kedvvel juttat valamit a perselybe, de csak úgy és annyit, mint ahogyan és amennyit egy bohóc megérdemel. Gondoljunk arra is, hogy nem lesz már sokáig bontanivaló! A gegek elavulnak... De a közép-európai egység (érdekszövetség), úgy látom, még sokáig, de legalábbis az általános európai integrációig, rendkívül fontos politikai védőhálóként töltheti be szerepét. Ennek az egységnek csak egy olyan egyezség lehet az alapja, amely az ellentétek minden fél számára előnyös kompromisszumok által történő föloldására irányul. A megszülendő kompromisszumok „magzatvize“ a liberalizmus szelleme kell hogy legyen, ugyanis - mint azt Európa, de a világ más tájain is láthatjuk - egyedül a liberalizmus eszméje az, amely - amellett, hogy lehetővé teszi, sőt magasabb szervezettségi szintre emeli a kisközösségi érdekek védelmét - az elavult és öncélú nemzetállami törekvéseket kiebru- dalja a politikából és az emóciókból. A helyi önigazgatáson alapuló társadalompolitika egyenlő mértékben teszi lehetővé a nemzetek és ä nemzeti kisebbségek kultúrájának megőrzését, ápolását és egymásra való jótékony hatását. A kiegyensúlyozott kulturális hatás egyben a nemzetek közeledésének és a közép-európai „új kiegyezésnek“ is az előfeltétele.
